Magyar Kupa: 2-1-re nyertünk a Ferencváros otthonában

A negyeddöntő első meccsén egygólos előnyt szereztünk, folytatás három hét múlva Székesfehérváron. 

Szerda este csapatunk az FTC otthonában lépett pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Ferencváros ebben a szezonban még nem nyert ellenünk, a Groupama Arénában 2-2-es döntetlen született a két csapat őszi bajnokiján, míg a MOL Aréna Sóstóban 2-1-re győztünk.

Egy gól itt, egy ott az első félidőben

A Fradi kezdte aktívabban a meccset, mégis a 6. percben mi jutottunk vezetéshez. Huszti oldalszabadrúgását követően Juhász Roland emelkedett a 16-oson belül a legmagasabbra, és mintegy 10 méterről a bal kapufa tövéhez fejelte a labdát, Dibusznak esélye sem volt (0-1). 

A folytatásban kiegyenlített, kemény, férfias küzdelem zajlott a pályán, a kapuk azonban sokáig nem forogtak veszélyben. A 27. percben egy bedobás után Leandro fordult le védőjéről, majd a jobb szélről kapu elé tekerte a labdát, Gorriarán pedig öt méterről a kapunkba csúsztatta azt fejjel (1-1). A 40. percben Isael távoli lövését védte magabiztosan Kovácsik, majd a 45. percben Signevich fejelt öt méterről kapu mellé. 

Vinícius fejese győzelmet jelentett

A második félidőből egy perc sem telt el, amikor újabb gólt szerzett a hazai együttes, Leandro emelt Petryak elé, az ukrán éles szögből a kapunkba lőtt, de közben már lest jelzett az asszisztens, így maradt az 1-1. Egészen az 57. percig, ekkor ugyanis Huszti tekert mértani pontossággal kapu elé egy szögletet, melyre remek ütemben robbant be Vinícius, és néhány méterről a léc alá fejelt (1-2). 

Pár perccel később egy hazai szabadrúgás után labdát szereztünk és Pátkai, valamint Scsepovics vezethette rá Blazicra, de középpályásunk labdáját elcsípte a szlovén védő. A folytatásban a mieink nagyon szervezetten védekeztek, a hazaiak nem találták a rést a védelmünkön, a kontráinkban viszont végig ott volt a gólszerzés lehetősége. Ez végül nem jött össze, azonban így is mi örülhettünk a hármas sípszót követően, hiszen 2-1-re nyertünk a Groupama Arénában. 

A visszavágót három hét múlva, április 3-án rendezik meg a MOL Aréna Sóstóban.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molvidi.hu

More news