EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Nagy lépés volt ez a győzelem az ezüstérem felé vezető úton"

A két vezetőedző a lefújás után értékelte a látottakat.

José Gomes: Nem számítottunk arra, hogy ennyire feltolja a védekezését a Kaposvár. Így viszont több területünk maradt a támadásokra, és a szurkolók egy élvezetesebb meccset láthattak. 2-0-nál nem gondoltam, hogy még izgalmas lehet a vége, de a cseréket követően kicsit kevesebbet birtokoltuk a labdát a kelleténél, és ennek is köszönhetően szépíteni tudtak a vendégek. Nagy lépés ez a győzelem az ezüstérem megszerzéséért folytatott harcban. A második hely azonban még mindig nem biztos, maximális koncentrációra lesz szükségünk ahhoz a hátralévő mérkőzéseken, hogy ezt a pozíciót megőrizzük.


Prukner László: Tisztességesen helytálltunk, mindkét félidőt jól kezdtük, de a bekapott gólok megzavarták a játékunkat. Ami pozitívum, hogy ezekből a zavarodott állapotokból idővel felálltunk. Ha kis szerencsénk van, kiegyenlíthettünk volna, ám az összképet nézve a Vidi megérdemelten győzött. Vannak képességbeli különbségek a két gárda játékosai között, de jó meccset játszottunk és majdnem egyenrangú ellenfelei voltunk a hazai csapatnak.  

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news