SZURKOLÓI

Hétfőn az Alba Plázában találkozhat a Vidi és a PAFC játékosaival

Március 16-án, hétfőn 14 és 18 óra között szurkolóink találkozhatnak Szolnokival, Kováccsal, Simonnal és Fejessel, de a felcsúti klub játékosai, sőt Stopli is jelen lesznek a megyei rangadó promócióján.

2015. március 21-én, szombaton 14 órakor megyei rangadót rendeznek Felcsúton, a Pancho Arénában. Listavezető csapatunkat fogadja Benczés Miklós együttese.

Március 16-án, hétfőn délután a székesfehérvári Alba Plázába települ ki a két klub, ahol a szurkolók találkozhatnak a csapatok játékosaival, emellett pedig lehetőségük lesz a mérkőzésre belépőt is vásárolni.

14 és 16 óra között a Vidit Szolnoki Roland és Kovács István, a Puskás Akadémia FC-t pedig Polonkai Attila és Szélesi Zoltán fogja képviselni, míg 16 órától 18 óráig Simon Ádámmal és Fejes Andrással, valamint Zsótér Donáttal és Kleinheisler Lászlóval találkozhatnak a drukkerek, akikkel természetesen dedikáltathatják relikviáikat, vagy akár közös fotókat is készíthetnek a labdarúgókkal. A legkisebbek pedig klubunk közkedvelt ifjúsági kabalafigurájával, Stoplival is találkozhatnak.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news