Bozsik Péter: Tízezren szurkoltak az első bajnoki címért!

A ZTE története során az első - és máig egyetlen - bajnoki címét Bozsik Péterrel nyerte meg, miközben "a fél megye" segítette a csapatot. A rutinos szakemberrel készítettünk interjút.


"Fantasztikus élmény volt megnyerni a magyar bajnokságot a ZTE-vel. Ez volt a csapat első NB I-es bajnoki címe, és bár kilenc év telt el azóta, még most is emlékszem arra, hogy nem csak Zalaegerszeg városa, de szinte a fél megye is ott állt mellettünk. Arra is emlékszem, hogy az utolsó fordulóban - mely már a bajnoki cím szempontjából tét nélküli volt - épp a Vidivel játszottunk. A fehérváriak voltak a pályaválasztók, de nagyon sportszerűen úgy döntöttek, hogy a mérkőzést Zalaegerszegen rendezzék meg. Fantasztikus élmény volt, hogy abban a szezonban a hazai meccseinkre átlag 10.000 néző jött ki.
Nyugodtan mondhatom, hogy pályafutásom egyik legfelemelőbb pillanata volt az, hogy megnyertük a bajnokságot a Zalaegerszeggel. Most valami hasonlót élhetnek át a szurkolók, játékosok és vezetők Székesfehérváron is, hiszen a Vidi is az első bajnoki címéért küzd. Az elmúlt tíz évben egyébként fokozatosan előtérbe kerültek a vidéki csapatok. Egy régi mondás szerint, ha nincs jó Fradi, akkor nincs jó magyar foci sem. Bevallom férfiasan a bajnokság elején Détárival értettem egyet és azt mondtam én is, hogy a Fradi az első hatban sem lesz idén. Ehhez képest ott vannak a második helyen. Ennél sokkal nagyobb meglepetés számomra a Paks és a Kaposvár remek szereplése, igaz mindkét csapat élén remek vezetőedzők állnak. A ZTE jó szereplése ugyanakkor nem olyan meglepő, hiszen Csank János mindig jól szerepel a csapataival, így van ez most is. A pénteki mérkőzés esélyese természetesen a bajnokesélyes Videoton, de nem szabad félvállról venni a zalaiakat, mert képesek lehetnek meglepetést okozni Székesfehérváron is. Ugyanakkor a bajnoki cím megszerzésébe már nem hiszem, hogy beleszólhatna bármelyik csapat is, akkora jelenleg a különbség a Videoton és a mezőny többi szereplője között."

Author: Wéninger Ákos

More news