TUDÓSÍTÁS

Az FTC nyerte a vasárnapi rangadót

Zubkov és Mmaee találataival 2-0-ra vezettek a zöld-fehérek a szünetben, a második játkrészben Uzuni is betalált, Laidouni büntetőt rontott.

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az FTC vendége volt csapatunk. A mérkőzést megelőzően 5 pont volt a két együttes között a különbség (a Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott), a hazaiak az első helyről várták a rangadót, mi a negyedik pozíciót foglaltuk el a tabellán. 

Szabics Imre vezetőedző ezúttal a Kovács D. - Fiola, Rus, Stopira, Heister - Nego, Szendrei, Makarenko, Petrjak - Kodro, Dárdai tizenegynek szavazott bizalmat. 

Két hazai helyzettel kezdődött a meccs, előbb egy szöglet után Zubkov ívelte vissza a labdát a hosszú oldalról, amit Laidouni fejjel Mmaee elé próbált tenni, de Kovács megszerezte a játékszert, majd Zubkov lövését hárította kapusunk. A 10. percben viszont vezetést szereztek a zöld-fehérek: Civic beadása a 16-oson belül átszállt Heister feje fölött, a labdát Zubkov szerezte meg, egy csellel becsapta Stopirát, majd éles szögből, 6 méterről a jobb felső sarokba bombázott (1-0).

A 17. percig kellett várni az első kapura lövésükre, Heister löketét Dibusz védte. 7 perccel később Kodro szerzett labdát a hazai térfél közepén, megiramodott vele a kapu irányába, majd Vécsei és Mmaee kettőse között a földre került, Berke sporttárs szerint szabályos körülmények között. A 32. minutumban Petrjak került a földre a 16-oson belül, a játékvezető ezúttal sem látott szabálytalanságot.

Nem sokkal később egy gyors támadás végén Laidouni ugratta ki Marint, aki 11 méterről a rövid sarok mellé lőtt. A 35. percben Heister passzát Dárdai lőtte 8 méterről kapu fölé, majd a 39. percben ismét Dárdai próbálkozott, 23 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást, Dibusz azonban védeni tudott. 5 perccel az első játékrész vége előtt megduplázta előnyét a hazai csapat: egy gyors kontra végén Ryan Mmaee csapta be Stopirát egy csellel, majd 13 méterről a jobb alsóba bombázott (2-0).

A szünetre kétgólos FTC-előnnyel mentek a játékosok.

A második félidő első lehetőségét az 55. percben jegyezhettük fel, akkor Zubkov lövését Stopira blokkolta, a labda Laidouni elé pattant, aki 25-ről kapura küldte azt, Kovács magabiztosan hárított. Az 58. percben pedig sajnos már 3-0 állt az eredményjelzőn: Szendrei veszítette el a labdát a saját térfelünkön, Zubkov ugratta ki a bal szélen Mmaee-t, aki középre adta a játékszert, amit Uzuni közelről a kapunkba lőtt. 

A háromgólos előny birtokában a Ferencváros nyugodtan játszott, mi nem igazán tudtunk helyzeteket kialakítani. A 78. percben Zachariassen startolt rá egy passzra, és egy pillanattal előbb oda is ért, mint a kicsúszó Kovács, így elesett kapusunk kezében, a játékvezető tizenegyest ítélt. Laidouni állt a labda mögé és laposan a jobb alsó mellé lőtt, maradt a 3-0.

A meccs utolsó szakasza újra eseménytelenül telt, a ráadás perceiben azonban Funsho még egy piros lapot is összeszedett, így 10 emberrel fejeztük be a találkozót. 3-0-ra győzött az FTC, megerősítve ezzel első helyét a táblázaton, mi maradtunk a negyedikek. Legközelebb november 27-én lépünk pályára, a Gyirmótot fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news