ELLENFÉL-LES

A szeptember óta veretlen Mezőkövesdhez látogatunk

Pintér Attila együttese legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, és már hatodik a tabellán.

Szombaton 15.30-kor negyedik alkalommal mérkőzünk meg a Mezőkövesddel az NB I-ben. A két csapat 2013. november 8-án játszotta egymás ellen az első bajnokiját a legmagasabb osztályban, és a csereként pályára lépő Kleinheisler 85. percben szerzett góljával 1-0-ra nyertünk. 2014 tavaszán 1-1 lett a végeredmény idegenben, a szezon végén pedig búcsúzott az élvonaltól a Borsod megyei gárda. Két idény után, idén jutottak vissza, augusztusban Felcsúton találkoztunk velük, 2-0-ra győztünk. 

A 2016-2017-es szezonban nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt Pintér Attila csapata, ötször győztek, ötször ikszeltek és ötször kaptak ki, gólarányuk 16-19. A legeredményesebb mezőkövesdiek a 3-3 gólos Marek Strestik és Ulysse Diallo.

Az elmúlt hetekben döntetlent játszottak Debrecenben és legyőzték az MTK-t, a Haladást és a Gyirmótot, így jelenleg a hatodik helyen állnak. Az előző fordulóban a következő játékosok kaptak lehetőséget: Tujvel - Mevoungou (Egerszegi), Gohér, Diallo, Devecseri, Strestik, Kink (Pauljevic), Bacelic-Grgic (Molnár), Vági, Hudák, Szeles.

 

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news