A kilencedik helyen álló Budapest Honvéd otthonába látogatunk vasárnap délután

Először lépünk pályára az új Bozsik Arénában. 

Vasárnap 14:15-kor az NB I-es bajnokságban jelenleg 9. helyen álló Budapest Honvéd FC új otthonába, a Bozsik Arénába látogat csapatunk (szurkolói információkat ide kattintva olvashattok). Ősszel a MOL Aréna Sóstóban 2-1-re nyerni tudtunk

A téli átigazolási időszakban a fővárosi piros-feketékhez eddig három új játékos érkezett és négyen távoztak. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Marko Petkovic (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Oleksandr Petrusenko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Dejan Drazic (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Távozók: Eppel Márton (Diósgyőri VTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia), Nono (spanyol, Damak FC – Szaúd-Arábia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország, onnan Pafosz – Ciprus)

A tavaszi szezont egy nem várt hazai vereséggel kezdték Zsótérék, az akkor sereghajtó Gyirmóttól kaptak ki 1-0-ra, ez a kudarc pedig Horváth Ferenc vezetőedző állásába került, akit a korábbi újpesti vezetőedző, a Magyar Kupát a lila-fehérekkel kétszer megnyerő Nebojsa Vignjevic váltott. 

A következő fordulóban már az ő vezérletével lépett pályára a dobogós Kisvárda otthonában a Honvéd és bár 1-0-ra, majd 2-1-re is vezetett, végül 3-2-es vereséget szenvedett. A MOL Magyar Kupa 5. fordulójában szerda este 2-1-re nyert vasárnapi ellenfelünk az NB II-es Kecskeméti TE otthonában. A fővárosiak mindkét gólját az a Nenad Lukic szerezte, aki 12 találattal toronymagasan vezeti a házi góllövőlistát és az egész NB I-ben is csak a 18 gólos Ádám Martin szerzett több találatot nála. 

A vasárnap 14:15-kor kezdődő Budapesti Honvéd - MOL Fehérvár FC NB I-es bajnoki mérkőzést az M4+, valamint az http://www.m4sport.hu élőben közvetíti majd.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news