HU
Klubunk egykori első számú kapusával beszélgettünk a mozgalmas '90-es évekről, légióskodásról, tervekről és persze a Kaposvárról.
A héten jelenlegi csapatoddal, az NB III-as Dunaújváros Pálhalma SE-vel nem kis meglepetésre a Vidi következő bajnoki ellenfelét, a Kaposvárt búcsúztattátok a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Milyen volt számodra ez a mérkőzés? Mégiscsak a nevelőegyesületed volt az ellenfél...
Tipikus kupameccset játszottunk, nekünk sikerült a maximumot nyújtani, a Kaposvár pedig nem tudta hozni a saját szintjét. Ilyen szituációban pedig előfordul, hogy a papíron gyengébbnek ítélt csapat jön ki jobban a mérkőzésből. Többször előfordult már pályafutásom során, hogy korábbi csapatom ellen kellett játszanom, a pikantériája ezeknek a mérkőzéseknek, hogy az ellenfélnél előfordulhatnak olyan játékosok vagy edzők, akikkel korábban dolgoztál. A kötődés miatt kicsit felpörgeti az embert az ilyen szituáció, de túl nagy jelentősége azért nincs.
Székesfehérvárra Kaposvárról érkeztél, nálunk lettél NB I-es labdarúgó 1997-ben, majd hat évet töltöttél piros-kékben. Milyen emlékeid vannak erről a - klub szempontjából - rendkívül változatos időszakról?
Valóban elég sok minden történt. A legkellemetlenebb emlék természetesen a kiesés 1999-ben, amit viszont egyből követett a feljutás 2000-ben, majd rá egy évre a Magyar Kupa-döntő. Nagyon jól éreztem magam Fehérváron, csak pozitívumok jutnak eszembe erről az időszakról. Ugyanakkor Kaposvár is a szívem csücske marad, ahogy korábban említetted, ott nevelkedtem, és később vissza is kerültem. Ez a két klub egyformán fontos számomra, nem tudok különbséget tenni közöttük ma sem.
Székesfehérvárról egy szezonra Sopronba költöztél, majd Portugáliába igazoltál. A pályafutásod ezen része talán nem annyira ismert a szurkolók előtt: mesélj egy kicsit a légióséletedről! A soproni időszakom után elszerződhettem Portugáliába, az Uniao Madeira csapatához, amely akkor a harmadik vonalban szerepelt, de gyorsan vissza akart jutni a másodosztályba. Ennek érdekében a vezetők nagyon bevásároltak, húsz játékos érkezett a klubhoz azon a nyáron, köztük én is. Egy plusz egy évre írtam alá, de miután csak a másodikok lettünk a bajnokságban, és nem jutottunk vissza, a klub elnöke tisztességesen közölte velünk, hogy nem kíván a következő évben is akkora összeget befektetni, mint előtte, kvázi nem lesz pénz a fizetésekre. Így nem hosszabbítottam, hanem hazaköltöztem és a ZTE-hez igazoltam egy évre. A futballon kívül is meglehetősen emlékezetesre sikerült a légióskodás, hiszen Portugáliában született meg a kislányom. Később voltak más külföldi lehetőségeid? Kisebb lehetőségek adódtak, de ezek soha sem jutottak el a megvalósulásig. Azt éreztem akkoriban, hogy magyar focistaként nincs túl nagy ázsiónk külföldön. Nem, ennek nem volt realitása, nagyon komoly versenytársaim voltak. Király Gábor volt az első számú kapus, aki ugye a mai napig oszlopos tagja a válogatottnak, de ott volt még Babos Gábor, Szűcs Lajos, Sáfár Szabolcs. Éppen ezért nincs is hiányérzetem, tisztában vagyok vele, és akkor is tisztában voltam, hogy az említett kapusok jobbak nálam. Utánpótlásszinten valóban voltam válogatott, amire nagyon büszke vagyok. Az pedig egyáltalán nem hiányzik, hogy esetleg szerepeljen a nevem mellett egy A-válogatottság, amit úgy értem volna el, hogy pályára léphetek egy teljesen tét nélküli, érdektelen mérkőzésen. Félre ne érts, nem célzásnak szánom, de 36 éves vagy: adódik a kérdés, meddig láthatunk még a futballpályán? Amíg az egészségem engedi és amíg örömömet lelem a játékban. Hála Istennek most olyan helyen játszhatok, ahol jól érzem magam. Az egészség pedig kiszámíthatatlan, de remélem, minél később jön el az az idő, amikor be kell, hogy fejezzem az aktív játékot. Nemrég elkezdtem a civil életemet, egy biztosítótársaságnál dolgozom, mellette pedig gyerekekkel foglalkozom, mint kapusedző. A terveim között szerepel, hogy megszerezzem a szükséges licenszeket, hogy később tudjak esetleg felnőtt csapatnál is dolgozni. Úgy érzem, hogy az elmúlt több mint húsz évben felgyülemlett tapasztalataimat érdemes lenne átadni a következő generációknak. Esetleg vezetőedzői ambícióid is vannak? Nem, csak mint kapusedző tudom elképzelni magamat, a vezetőedzői posztot nem nekem találták ki. Mint félig-meddig Vidi-érzelmű, hogy ítéled meg a 2012-es csapatot? Rendkívül felkészültnek látom a mai Vidit, többekkel ellentétben semmi kivetnivalót nem találok a játékrendszerükben. Eredményesek és amíg ez így van, mondhat bárki bármit, a tények őket igazolják. Nagyon fontos, hogy remekül feltérképezik az aktuális ellenfelet, de közben tisztában vannak a saját lehetőségeikkel is, és így alkotják meg az alkalmazandó taktikát. Maximálisan támogatom ezt a felfogást, rendkívül profi módon van felépítve a rendszer. Követem az Európa Liga menetelésüket is és szurkolok nekik, hogy minél tovább jussanak ebben a sorozatban, hiszen egyetértve Paulo Sousa szavaival, ez nem csak a székesfehérvári, hanem az egész magyar labdarúgás számára fontos. Vasárnap Kaposvár - Vidi. Mire számítasz? Nem lesz könnyű meccs a Vidi szempontjából, a Kaposvár egy nagyon masszív és otthon különösen veszélyes csapat. Fontos megemlíteni, hogy a legutóbbi fordulóban pedig idegenben is eredményesek tudtak lenni, hiszen Diósgyőrből hozták el a három pontot, ami nem kis bravúr. A Vidi viszont minden szempontból jobb, úgyhogy ha kijön a tudásbeli különbség, akkor nyerni fog a piros-kék gárda. Névjegy Milinte Árpád 1976-ban született, 1997 és 2003 között majdnem száz bajnokin védte a Vidi kapuját. Csapatunkon kívül pályafutása során játszott a Kaposvár, a Csepel, a Sopron, a Siófok, a ZTE és az Uniao Madeira együtteseiben. Jelenleg a harmadosztályú Dunaújváros Pálhalma játékosa. Fotók: www.vbke.hu archív 2001-2002
Author: Acsai N. Ferenc
Photo: vbke.hu
