HECTOR SANCHEZ:

"Büszkék lehetünk arra, amit ősszel elértünk"

Fiatal spanyol védőnk számára idén a mérkőzések mellett a legnagyobb örömet az okozta, hogy vendégül láthatta családját Magyarországon néhány napra.

"Nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy eredményesen szerepeljünk az őszi szezonban. Úgy gondolom, büszkék lehetünk magunkra. Személy szerint a saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy két alkalommal is sérülések nehezítették a dolgomat, ahogy azonban már korábban is mondtam, nagyon sokat köszönhetek az orvosi stábnak és a fizioterapeutáknak. A célom egyértelmű, szeretnék a Vidiben továbbfejlődni."

"Nagyon sok emlékezetes mérkőzést játszottunk az idén, de nem szeretnék egyet sem külön kiemelni, hiszen számomra és a csapat számára minden tétmérkőzés egyformán fontos, legyen szó akár bajnokiról, akár Európa Ligáról. A mérkőzéseken kívül idén nekem azok voltak a legemlékezetesebb pillanatok, amikor a családom meglátogatott itt Magyarországon. Nagyon sokat kirándultunk, körbejártuk a Balatont és Székesfehérváron is megmutattam nekik a főbb látványosságokat, de természetesen a fővárost is megnézték."

"A téli szünetet otthon fogom tölteni a családommal. Fuerteventurából származom, ez a Kanári-szigetek második legnagyobb tagja, alig 100 km-re található Afrikától. Nagyon kellemes ilyenkor ott a hőmérséklet, körülbelül 20-25 fok lehet, szóval eszembe sem jut az, hogy máshol töltsem a következő néhány hetemet. De ami ennél is fontosabb, hogy végre újra együtt lehetek a családommal." - nyilatkozta honlapunknak Hector Sanchez.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news