Rockov

magyar

Rockov Emil teljes név

1995. 01. 27. születési év

Újvidék születési hely

.
Kapus
#42

Emil Rockov 1995. január 27-én született Újvidéken. Kilencéves korában a Bolesnikov Akadémián kezdett el futballozni, majd 2006-ban a Vojvodina utánpótlásába igazolt. 18 éves korában írta alá első profi szerződését a Vojvodinával, az első időszakban azonban klubja előbb a Sloga Temerin csapatának, majd a Proleter Novi Sad-nak adta kölcsön. 2016-ban utóbbi klub szabadon le is igazolta, azonban egy évvel később, a 2016-2017-es téli átigazolási időszakban, szintén szabadon igazolható játékosként visszatért az FK Vojvodina együtteséhez. A szerb és magyar útlevéllel is rendelkező kapus az elmúlt három és fél évben 114 szerb élvonalbeli bajnokin, 11 Szerb Kupameccsen és 2 EL-selejtezőmeccsen védte a Vojvodina kapuját. Idén júniusban csapatával megnyerte a Szerb Kupát, miután a júniusi döntőben büntetőkkel 6-4-re legyőzték a Partizan Belgrádot. A InStat értékek alapján a Vojvodina legjobb játékosa volt a kupadöntőn. Az eddigi 114 szerb élvonalbeli mérkőzéséből 45 találkozót hozott le kapott gól nélkül Emil Rockov, aki tavaly ősszel a szerb válogatottban is bemutatkozott egy Paraguay elleni 1:0-ás győztes meccsen. 2020. július 17-én írta alá szerződését a Vidivel.

  • 29 éves kora
  • 189 cm magasság
  • 92 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Emil Rockov

Emil Rockov

Kapus

Szerencsejáték Zrt. Adidas