Vasárnap 16 órakor szuperrangadó Debrecenben

Talán a Győrnek van a legnagyobb esélye arra, hogy az 5. forduló után is 100%-os maradjon.

Vasárnap
16 óra: DVSC - Videoton FC
Az OTP Bank Liga 5. fordulójában, az őszi szezon egyik legnagyobb rangadójára kerül sor. A bajnok Vidi, és a trónt (vissza)követelő DVSC csap össze egymással a cívisvárosban. A debreceniek remekül kezdték a szezont, hazai pályán ütötték ki 5-2-re a Vasast, majd a ZTE skalpját szerezték meg Csank Jánosék otthonában, ezt követően pedig két 1-0-ás győzelem következett: előbb otthon a Fradit győzték le, legutóbb pedig Kecskeméten sikerült az, ami eddig még sosem jött össze a Lokinak - legyőzték a Kecskemétet a Széktói Stadionban. Érdekesség, hogy az utolsó két meccsen a győztes gólt Bódi Ádám szerezte szabadrúgásból: a Fradi ellen az első félidő utolsó percében, míg Kecskeméten a mérkőzés utolsó percében talált be a fiatal debreceni játékos.
Igazi értékmérő lesz ez a mérkőzés csapatunk számára, hiszen eddig 29 alkalommal játszottunk Debrecenben bajnoki mérkőzést, és csupán háromszor sikerült nyernünk - legutóbb 10 éve, Bekő Balázs góljával

Az első 4 fordulóban, ebben az összeállításban játszott a DVSC:

1. forduló: (DVSC - Vasas 5-2)
Novakovic - Simac, Nikolov, Rezes (Ferenczi 67'), Mészáros, Bódi, Varga, Coulibaly (Zahovaiko 71'), Szakály (Nagy 80'), Korhut, Kulcsár
Gólszerző: Kulcsár, Szakály, Coulibaly (3)

2. forduló: (ZTE - DVSC 0-2)
Novakovic - Simac, Nikolov, Rezes (Selim 82'), Mészáros, Bódi (Yannick 18'), Varga, Coulibaly (Zahovaiko 86'), Szakály, Korhut, Kulcsár
Gólszerző: Kulcsár, Yannick

3. forduló: (DVSC - FTC 1-0)
Novakovic - Simac, Nikolov, Rezes (Dombi 77'), Mészáros, Bódi, Varga, Coulibaly, Szakály (Ramos 84'), Korhut, Kulcsár (Yannick 58')
Gólszerző: Bódi

4. forduló: (Kecskemét - DVSC 0-1)
Novakovic - Simac, Nikolov, Rezes (Nikolic 68'), Mészáros, Bódi (Ramos 92'), Varga, Coulibaly, Szakály, Korhut, Selim (Yannick 58')
Gólszerző: Bódi

Láthatjuk, Kondás Elemér eddig nem nagyon változtatott az alapcsapaton. Az első 3 fordulóban ugyanazt a kezdőt küldte pályára, és Kecskeméten is csak egy helyen változtatott, Kulcsár helyett Selim került a kezdőcsapatba. Ellenünk biztos, hogy ismét változtatnia kell az eddigi alapcsapaton, ugyanis Coulibalyt kiállították Kecskeméten, így ő nem játszhat. Mielőtt fellélegeznénk, hogy a debreceni házi góllövőlista éllovasa nem szerepelhet ellenünk, gyorsan jegyezzük meg, hogy valószínűleg az a 28 éves Zahovaiko fogja helyettesíteni, aki eddig 39 alkalommal szerepelt az észt felnőtt válogatottban és 8 gólt szerzett ott. Korábban hazájában hét évig futballozott a Flora Tallinn együttesében, 2006-ban az IFFHS gáláján a leghatékonyabb támadó díjat vehette át annak köszönhetően, hogy 21 meccsen 25 gólt szerzett. Pályafutása során az észt bajnokságban összesen 152 gólt lőtt, és másfél évig a portugál élvonalban is játszott.


Ezen a héten szerdán, az U21-es válogatott és a felnőtt válogatott is felkészülési mérkőzést játszik. Mindkét válogatottban lesznek fehérvári és debreceni labdarúgók is. Az U21-es válogatott Wales-ben lép pályára, míg a felnőttek itthon játszanak Izlanddal.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City), Dibusz Dénes (Pécsi MFC)

Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Fiola Attila (MVM Paks), Fodor Ferenc (Kozármisleny), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)

Középpályások: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Kiss Máté (Győri ETO FC), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Simon Ádám (US Palermo), Nagy Dániel (Hamburger SV), Gosztonyi András (Videoton FC), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Bertus Lajos (Kecskeméti TE-Ereco)

Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen), Simon András (Győri ETO FC), Lázár Bence (Újpest FC)

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC)

Védők: Lázár Pál (Samsunspor), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (Videoton FC), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Juhász Roland (Anderlecht), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)

Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Koman Vladimir (Sampdoria), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Koltai Tamás (Győri ETO), Czvitkovics Péter (KV Kortrijk), Vadócz Krisztián (Osasuna), Varga József (DVSC-TEVA)

Csatárok: Rudolf Gergely (Genoa), Szabics Imre (Sturm Graz), Priskin Tamás (Ipswich Town), Németh Krisztián (Olimpiakosz Pireusz)

Szombat
17.30, Győri ETO - Vasas

Jó hír minden Vasas-szurkoló számára, hogy a 4. fordulóban hazai pályán a Haladás ellen megszerezték első bajnoki pontjukat az angyalföldiek (ez volt egyébként ebben a bajnokságban a Haladásnak is az első pontja), így egyelőre elmozdultak a kieső helyről, ahol jelenleg két 0 pontos csapat, a ZTE és az Újpest található. Óriási meglepetés lenne ugyanakkor, ha a Vasas akár csak pontot is rabolni tudna az eddig 100%-os ETO otthonából. Érdekesség, hogy a győriek mind a négy eddigi meccsüket egy góllal nyerték meg.

19 óra, Pécs - Kecskemét
A 4. forduló egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Pécs 19 év után ismét nyerni tudott első osztályú bajnoki mérkőzést az Üllői úton. Ezzel továbbra is 100%-osak. A Kecskemét viszont története során először kapott ki hazai pályán a DVSC-től az előző fordulóban. Ettől függetlenül nem számítanak esélytelennek Tököliék a Pécs otthonában, igazi háromesélyes mérkőzés.

5. forduló

2011. augusztus 13. szombat
17.30 Győri ETO - Vasas (TV: Sport1)
19:00 Pécs - Kecskemét
19:00 DVTK - Pápa
19:00 Paks - Siófok
19:00 Haladás - ZTE
20:00 Bp. Honvéd - FTC (TV: Sport1)

2011. augusztus 14. vasárnap
16:00 DVSC - Videoton FC (TV: M1)
18:00 Kaposvár - Újpest FC (TV: Sport2)

19 óra, DVTK - Pápa
A diósgyőriek jól kezdték a szezont, ám a legutóbbi két fordulóban nem sikerült pontot szerezniük. Nagy csalódás lenne a miskolci szurkolóknak, ha újra pont nélkül maradna a csapat, ehhez azonban biztos lesz egy-két szava az eddig veretlen Lombard Pápának is.

19 óra, Paks - Siófok
Az Európa Ligától búcsúzó paksiak az előző fordulóban egy Újpest elleni 2-0-ás győzelemmel vígasztalódhattak, míg a Siófok hazai pályán kapott ki a Győri ETO-tól 1-0-ra. A Paks mellett szól az is, hogy már nem fog plussz energiát kivenni a játékosokból a nemzetközi szereplés, így a papírforma a hazaiak mellett szól.

19 óra, Haladás - ZTE
Nyugat-Magyarországi rangadó a javából. Két olyan csapat mérkőzik meg Szombathelyen egymással, akik nagyon gyengén kezdték a szezont. Azonban egyik csapatnak sem volt szerencséje a sorsolással, hiszen a ZTE az első helyen álló DVSC-vel, a második helyen álló Péccsel, és az eddig legtöbb gólt szerző Honvéddal játszott, míg a Haladás szintén játszott a Honvéddal, a harmadik helyen álló Győrrel és a második helyen lévő Péccsel is. Megjósolhatatlan, hogy milyen eredmény születik ezen a találkozón, az azonban biztos, hogy a döntetlen egyik csapat számára sem lenne megfelelő eredmény.

20 óra, Bp. Honvéd - Ferencváros
Gyengén kezdték a zöld-fehérek ezt a szezont, két döntetlen mellett (Kaposvár, DVTK) begyűjtöttek két vereséget is (DVSC, Pécs). Különböző pletykák szerint, veszélybe került Prukner László állása is. Nem vár könnyű meccs a Fradira, hiszen a leggólerősebb csapat otthonából kéne pontot vagy pontokat rabolni. A Honvéd szenzációs három meccsel feledtette az első fordulóban elszenvedett hazai vereséget. A Haladásnak, a Vasasnak és a ZTE-nek is 4 gólt lőttek Supka Attila tanítványai, ráadásul a Haladásnak és a ZTE-nek is idegenben rámoltak be négy-négy gólt. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az említett három csapat a tabella végén található egyelőre - akárcsak a Honvéd szombat esti ellenfele, a Ferencváros is.


Vasárnap
18 óra, Kaposvár - Újpest
A Kaposvár eddig felemás teljesítményt nyújtott a bajnokságban. Hazai pályán veretlenek, idegenben azonban még pontot sem sikerült szerezniük a "Sisa-legényeknek". Újpesten viszont még ennél is rosszabb a helyzet, nem hogy pontot, de még gólt sem szereztek az első 4 fordulóban, pedig legutóbb hazai pályán, a Paks ellen, már büntetőt is lőhettek a lila-fehérek, azonban az is kimaradt. A legfrissebb bulvár információk szerint az eddigi eredménytelenség Mészöly Géza állásába kerülhet - akár már ezen a héten. Van tehát bőven gondjuk az újpestieknek.

Author: Wéninger Ákos

More news