TUDÓSÍTÁS

Történelmi sikerrel a BL-selejtező harmadik körében a Vidi - köszönjük az ultrák támogatását

A TNS 1-0-ra nyerte a rendes játékidőt, a hosszabbításban Gyurcsó találata továbbjutást ért. A következő körben a fehérorosz BATE Boriszovval játszunk.

Az első mérkőzésen szerzett egygólos előnnyel várhattuk a The New Saints elleni visszavágót, amit a késői időpont ellenére rettentő melegben, 30 Celsius-fokban kezdtek a csapatok. A mérkőzésen láthatták először élőben a szurkolók a Vidi új, első számú adidas mezét. 

Az első helyzet a vendégek előtt adódott, Wilde lépett ki a védőink mellett és éles szögből az oldalhálóba lőtt. A 9. percben jött a válasz, Gyurcsó beadása után Fejes remek mozdulattal lőtt kapura estében, 7 méterről, Harrison szépen védett. 5 perccel később Gyurcsó ívelt fel egy labdát, Pátkai visszatette az érkező Oliveirának, ő pedig 17 méterről a jobb alsó mellé lőtt. A 24. percben Wilde lőtt 22 méterről, jobbal a jobb alsó mellé. Az első félóra végén Gyurcsó tekert a jobb kapufa mellé egy szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, kicsivel később Ivanovszki cselezte le magát az alapvonalig, laposan középre adott, Oliveira belepiszkált az ötös sarkánál a labdába, Harrison védett. Nagy nyomás alatt tartottuk a vendégek kapuját, de nem sikerült betalálni. A 39. percben Ivanovszki 13 méterre a kaputól, fordulásból lőtt, Harrisonról kijött a labda, Gyurcsó pedig mellé gurított éles szögből. Egy perc múlva megint Ivanovszki került helyzetbe, Oliveira beadását fejelte a TNS kapusának kezébe öt méterről. 0-0-val ért véget az első játékrész.

A második félidőt nagyon intenzíven kezdtük, Gyurcsó többször is próbálkozott, de a zöldek védői minden labdába belevetődtek, Oliveira és Trebotic lövéseinél pedig Harrison volt a helyén. Az 56. percben először Liujckx lábáról perdült kapu mellé a labda, majd a másik oldalon Wilde fejelt mellé. A 61. percben Marriott szöglete után Wilde fejelt 10 méterről, Szolnoki a gólvonalról mentett. A 76. percben Szolnoki lapos labdáját Pátkai vette át 12 méterre a kaputól, jobbal lőtt, de ketten is belevetődtek a próbálkozásba. Két perccel később megszerezte a vezetést a TNS, Spender jobbról laposan adott középre, az érkező Williams pedig az ötösről a hálóba passzolt. (0-1.)

A 82. és a 85. percben is blokkoltak a walesi védők egy-egy Oliveira lövést, majd Kovács próbálkozását védte Harrison. A lefújás előtt Gyurcsó eldönthette volna a továbbjutást, de bal lábas, lapos lövése elakadt egy védőben. 1-0-s TNS vezetéssel ért véget a rendes játékidő, rövid pihenő után jöhetett a hosszabbítás.

A 93. percben Gyurcsó tekert a bal felső fölé 23 méterről, szabadrúgásból, a 98. percben Oliveira a tizenhatos sarkáról az oldalhálóba lőtt. Simon és Lang lövése is szögletre pattant a 110. perc környékén, majd az első félidőt egy sikertelen Gyurcsó próbálkozás zárta.

A 107. percben Finley lövését fogta Danilovics, aztán egy perccel később végre betaláltunk, Gyurcsó kapott egy hosszú indítást, csinált egy cselt a tizenhatoson belül, majd 10 méterről a rövidbe bombázott. (1-1.)

A 110. percben Oliveira lövését blokkolták, néhány perccel később Szolnoki 30 méterről, laposan lőtt a jobb alsó mellé. A vége előtt nem sokkal Finley egy korábbi ütközés miatt törlesztett Fejessel szemben, amiért kiállította a játékvezető. A meccs utolsó momentumaként Kovács emelt fölé a tizenhatosról.

Összesítésben 2-1-re győztünk a The New Saints ellen, vagyis továbbjutottunk a BL harmadik selejtező körébe, ami korábban még soha nem sikerült a Vidi történetében. A BATE Boriszov lesz az ellenfelünk, az első találkozóra Székesfehérváron kerül sor kedden, 20.30-kor. 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news