Csapatunk a félidőben még 1-0-ra vezetett Nikolics góljával, a második játékrészben azonban fordítani tudtak a belgák.
Csütörtök este Belgiumban, a Standard Liège vendégeként léptünk pályára az EL rájátszásában. A meccs tétje óriási volt, hiszen fehérvári győzelem esetén csapatunk harmadik alkalommal harcolhatta volna ki az EL csoportkörbe való jutást. A MOL Aréna Sóstóban közel 200 lelkes Vidi-drukker szurkolt a csapatnak. Márton Gábor vezetőedző egy helyen változtatott a múlt heti, Stade de Reims elleni kezdőcsapaton: Budu Zivzivadze helyett Nikolics Nemanja kezdett.
Nem is akárhogy, hiszen a 10. percben válogatott támadónk bevette a belgák kapuját: Houri ugratta ki Nikolicsot, egy védő hibázott, Niko lecsapott, majd 15 méterről a kimozduló kapus mellett a bal alsóba lőtt (0-1).
Ez volt Niko hatodik vidis gólja az EL-ben, korábban a Gent ellen háromszor is eredményes volt 2012-ben és a Sportingnak is lőtt egy gólt abban az évben, az idei szezonban a Bohemians ellen 11-esből volt eddig eredményes, ma este pedig a Standard Liège hálóját is megzörgette.
A 13. percben Muleka Jackson vágott fölé közelről egy éles beadást. A 29. percben újabb fehérvári lehetőséget jegyezhettünk fel: Petrjak iramodott meg, visszatette a labdát Hourinak, aki lövés helyett a hosszún Negót kereste, de pontatlan volt az átadás. Tíz perccel a szünet előtt Niko indította Petrjakot aki vitte-vitte a labdát, majd kisodródva lőtt, belelépett egy védő, szöglet. A szögletet Houri adta be, átkerült a túloldalra Negóhoz, ő is középre ívelt, Musliu fejelt fölé.
A 38. minutumban Amallah lőhetett 11 méterről kapura, a rövidet vette célba, Kovácsikról kijött a labda, Stopira szabadított végül fel. Két perccel később Nikolics-Nego összjáték után utóbbi lőtt laposan a jobb alsó mellé 13 méterről! 1-0-ás fehérvári előnnyel vonulhattak félidei pihenőre a csapatok.
A második félidő elején, az 51. percben egyenlítettek a hazaiak: Gavory 23 méterről, ballal lőtt a kapu bal oldalába (1-1). Az 57. percben Carcela lőtt az ötösre be egy szögletet, szerencsére mindenki előtt elment a labda. Egy perccel később Carcela akcióból veszélyeztetett, 15 méterről a jobb alsó mellé tekert.
A második félidőben nagy fölényben futballozott a belga csapat, gyakorlatilag a mi térfelünkön zajlott a játék. A 73. percben Amallah lőtt fölé 22 méterről. Három perccel később Carcela szöglete után lökés miatt büntetőt kapott a Standard. Amallah futott neki a labdának és a kapu közepébe bombázott (2-1). Újabb három perc elteltével Amallah egy csel után óriási helyzetbe került, jobbal a jobb alsó mellé lőtt.
A 84. percben újabb 11-est harcoltak ki a belgák, Stopira késett el egy belépővel, a labda mögé ezúttal is Amallah állt, és ismét magabiztosan értékesítette a büntetőt (3-1). Az ötperces hosszabbítás legvégén még Nikolov lőtt kapu fölé egy szabadrúgást, így maradt a 3-1, a Standard jutott a csoportkörbe.
A liège-i mérkőzéssel sajnos véget ért számunkra az idei Európa Liga, legközelebb vasárnap este, az Újpest FC-t látjuk vendégül a MOL Aréna Sóstóban.
Author: Wéninger Ákos
Photo: molfehervarfc.hu