CSR

"Movemberi" jótékonysági licit

Az első csapat által dedikált labdáért kapott összeg teljes egészében a Betegápolásért Alapítványhoz kerül majd. 

November már évek óta a prosztatarák elleni küzdelem hónapja, az év 11. hónapja során a különböző szervezetek változatos módokon, például a Movember-kampány keretein belül igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőző vizsgálatokra, valamint a betegség kezelési módszereire. A Movember célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét az egészségmegőrzés, valamint a szűrővizsgálatok, kivizsgálások jelentőségére. Az angol moustache (bajusz) és November szavak keresztezéséből alakult ki. A Movember mozgalom Ausztráliából indult el 1999-ben, és néhány év alatt világszintűvé nőtte ki magát.

Idén klubunk is csatlakozott a figyelemfelhívó-kampányhoz, amelynek részeként egy, az első csapatunk tagjai által dedikált adidas labdát ajánljuk fel árverésre. A licti november 15-én, 12:00 órakor indul és november 20-án 12:00 óráig tart, a kikiáltási ár 15 000 forint. A licitlépcső ezúttal 10 000 forint. Az árverésen ide kattintva vehetsz részt!

A Betegápolásért Alapítvány​ egyik alapítója a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. A közhasznú alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy segítse a kórházba a korszerű ápolási eszközök beszerzését, amelyek hozzájárulnak a magasabb szintű ellátáshoz, a betegek magasabb komfortjának biztosításához. A licit bevétele az alapítványon keresztül a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Urulógiai osztályhoz kerül majd.

Author: fehervarfc.hu

Photo: fehervarfc.hu

More news