Marko Nikolics: "Mondhatjuk, hogy jó formában várjuk a meccset"

Néhány játékosunkra, például az eltiltását töltő Pátkai Mátéra ezúttal nem számíthat vezetőedzőnk.

„Azért említettem meg már a csütörtöki sajtótájékoztatón is többször a mai, Mezőkövesd elleni találkozót, mert egy nagyon fontos, nehéznek ígérkező találkozó áll előttünk a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt. Az előző válogatott „pihenő” óta ötször nyertünk és csak Kisvárdán játszottunk döntetlent, mondhatjuk tehát, hogy jó formában várjuk a mai bajnokit, amelyen természetesen a három pont begyűjtése a célunk. Ahogyan eddig is, most is azért dolgoztunk a heti EL-meccs után, hogy jól sikerüljön a regeneráció és a Mezőkövesd játéka elleni felkészülés. A meccsek nehéz ritmusa azért megtette a magáét, elképzelhető, hogy ezúttal 4-5 meghatározó játékos nem tud pályára lépni, de így is mindent megteszünk majd azért, hogy ismét jó eredményt érjünk el” - nyilatkozta a Mezőkövesd elleni meccs előtt Marko Nikolics.

Author: Molvidi.hu

Photo: molvidi.hu

More news