Marko Nikolics: "Megérdemelt győzelmet arattunk"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Debrecen bajnokit.

Marko Nikolics:

„Gratulálok a játékosoknak a mai győzelemhez. A lehetséges 24 pontból 21-et szereztünk nyolc forduló alatt és vezetjük a bajnokságot a válogatott szünet előtt. Megérdemelt győzelmet arattunk ma, de a kispadon ülők egészségére azért veszélyes volt ez a meccs, hiszen ennyi kihagyott helyzet általában megbosszulja magát. Az utolsó percben volt is egy veszélyes szabadrúgása a Debrecennek, de szerencsére ez most kimaradt. A válogatott meghívók miatt a jövő héten 11 emberrel készülünk majd és szombaton a Vasas ellen játszunk egy edzőmérkőzést, utána pedig készülünk a Mezőkövesd elleni bajnokira, amelyet a kövesdiek jó szereplése miatt nyugodtan lehet rangadónak is nevezni. Köszönjük a szurkolóknak a mai biztatást is.”

Herczeg András:

"Sajnos már a 9. percben gólt kaptunk és ez a harmadik alkalom, amikor ilyen gyorsan vezet az ellenfél. Emiatt megint dupla energiát kellett mozgósítanunk. Ennek ellenére ezt megcsináltuk, egyenlítettünk, helyzetünk is volt az első félidőben. A második játékrészben pontatlanok voltunk, több olyan labda is volt, amit jobban meg lehetett volna játszani. Ekkor megint betalált a Fehérvár, aztán már hiába igyekeztünk támadni, egyenlíteni nem sikerült. Nem tudom, több volt-e a mérkőzésben, de úgy vélem, nem érheti szemrehányás a játékosainkat, mindent megpróbáltak - pedig a félidőben Szécsit sérülés miatt kellett lecserélni. Ez most egy ilyen időszak, sorozatban szenvedjük az egygólos vereségeket. Az apróságok mostanság nem a mi javunkra dőlnek el. Negatív spirálba kerültünk, ezért nem szabad most a távolba tekinteni, mindig a következő találkozóra kell készülni. Gratulálok a Fehérvárnak, és ne írják le a Debrecent sem!"

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news