Marko Nikolics: “Esélyesként továbbjutottunk, most már a szombatra koncentrálunk”

A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Taksony SE kupameccset.

Marko Nikolics:

“Igyekeztünk rotálni a csapatot, amennyire ez lehetséges. Az első félidőben sikerült három gólt szereznünk, és lezárnunk a mérkőzést, ez is fontos volt számunkra. Ami nem annyira tetszett, az az, hogy a második félidőben sok lehetőségünk kimaradt. De a többi dolog rendben volt. Esélyesként továbbjutottunk, most megyünk tovább előre. Szombaton is nagyon kemény meccs vár ránk, ahogy látjuk, hogy a sorozatos meccsterheléstől a pálya talaja is kicsit nehéz lett. Négy meccset nyertünk zsinórban, ezeken csak egy gólt kaptunk, most pedig már a Kisvárda elleni mérkőzésre helyezzük a fókuszt.”

Vezetőedzőnk kapott kérdést arra vonatkozóan is, hogy mit tudott a Taksonyról a párharc előtt, valamint hogyan látja az NB III-as csapatot most.

“Az NB III-as bajnokságnak csak azt a csoportját ismerem jobban, ahol a Vidi II is játszik, de természetesen beszereztünk meccsfelvételeket a Taksony őszi idényéről is. Ezekből indultunk ki, de persze tudtuk, hogy nagy volt a játékosmozgás náluk a tél folyamán. Egy küzdős, hajtós csapatot ismertem meg bennük.”

Szabados Tamás: 

“A múlt héten egy góllal kaptunk ki, de utána azt mondtam, hogy nem igazán vagyok megelégedve a csapattal. Most szerintem jobban futballoztunk. Igazából az, hogy 3-0 lett… inkább nem fejtem ki jobban, hogy mire gondolok, ezt a békát lenyelem. Ilyen topcsapatok nem biztos, hogy szükségük van olyan dolgokra, amik az első két gólnál történtek. Ettől függetlenül természetesen gratulálok a Vidinek, szerintem a legjobb versenyben lévő csapattól kaptunk ki. A sorsolásnál jól belenyúltunk, de összességében büszke vagyok a játékosaimra, a bajnokságban erre a teljesítményre majd lehet építeni.”

Author: Molvidi.hu

Photo: molvidi.hu

More news