INTERJÚ

Kovácsik Ádám: "Idegenben is győzni szeretnénk"

Kapusunk szerint minimális előnyt jelenthet ellenfelünknek, hogy Észtországban zajlik a bajnokság és a Kalju régóta játékban van.

"Egy minimális előnyt jelent majd ellenfelünk számára, hogy ők jobban játékban vannak, hiszen 18 forduló már eltelt a bajnokságukból. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a tűzkeresztségen már mi is átestünk, hiszen két tétmérkőzésen túl vagyunk. A mester mindig elmondja, hogy elsősorban saját magunkra kell figyelnünk, ezért semmilyen, az átlagostól eltérő, speciális módszerrel nem készülünk a mostani találkozóra, de természetesen a szokásos videóelemzéseken most is túl vagyunk. Azt szokták mondani, hogy jobb idegenben kezdeni egy párharcot. Ilyenkor egy kicsit tapogatózik az ember, megnézi, hogy az ellenfél hogyan reagál bizonyos dolgokra, aztán a visszavágón hazai környezetben vívhatja ki a továbbjutást. Nem ez lesz a döntő faktor, hiszen már Észtországban is győzni szeretnénk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovácsik Ádám.

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news