TUDÓSÍTÁS

Korai hátrány után kiütés: 5-1-re győztük le a Diósgyőrt

Prosser mintegy fél perc elteltével vezetést szerzett a MOL Aréna Sóstóban, de ezt követően hengerelt a Vidi: Elek, Futács és Juhász egyszer, Hodzic kétszer talált be. A vendégek egy félidőt emberhátrányban játszottak.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Diósgyőr látogatott Székesfehérvárra az OTP Bank Liga 3. fordulójában. Együttesünk két győzelemmel, a tabella éléről várta a MOL Aréna Sóstóban rendezett összecsapást.

Marko Nikolics kezdő tizenegyébe bekerült a Puskás Akadémia elleni csapathoz képest Ivan Petrjak, Elek Ákos és Georgi Milanov, míg Armin Hodzic, Pátkai Máté és Anel Hadzic a kispadra ültek le. A névsor az alábbi volt: Kovácsik - Nego, Juhász, Fiola, Hangya - Kovács, Huszti, Elek, Petrjak - Milanov, Futács.

Fernando mester eredetileg a Danilovic - Shestakov, Brkovic, Karan, Polgár - Márkvárt, Adukor - Hasani, Tajti, Zsolnai - Prosser tizenegyet nevezte, de a bemelegítés során Adukor megsérült, helyére Szabó Bence került.

A kezdés előtt Kovács Zoltán sportigazgató Nego Loicot köszöntötte, aki a Kaposvár ellen játszott 150. alkalommal az NB I-ben.

Nem kezdődött jól az összecsapás: fél perc telt el, amikor Zsolnai beadása elment Juhász lába alatt, Prosser pedig üresen találta magát a kapuval szemben. Kísérletébe Kovácsik belekapott, de a labda a jobb alsóba pörgött (0-1).

A gól után többször is ígéretes szituációba kerültünk a diósgyőri kapu előtt, de helyzetet a 7. percben megint a DVTK alakított ki: Zsolnai lépett be a tizenhatos jobb oldalára és laposan keresztbe lőtt, a labda elsuhant a kapufa előtt.

A 10. percben Prosser elé került a labda a tizenhatoson, ám Fiola az utolsó pillanatban nagy mentéssel belelépett a lövésbe. Három perccel később egyenlítettünk: Huszti szabadrúgását Juhász fejelte kapura, Danilovic bravúrral kitolta, de éppen Elek elé. Középpályásunk reflexmozdulattal, térddel 4 méterről a felső lécre paskolta a labdát, onnan visszapattant a mezőnybe, amit Elek hátradőlve, ballal rúgott a bal felsőbe (1-1).

A következő percekben is sorra alakítottuk ki a helyzeteket, a 23. minutumban Milanov tüzelt mellé 17-ről kevéssel, majd nem sokkal később Polgár szabálytalankodott Kováccsal szemben a 16-os vonalának környékén, de Bogár sípja néma maradt. Egy percre rá Prosser lódult volna meg a védelem mögött egy bejátszott labdával, de az asszisztens lest jelzett, így nem lett belőle ziccer.

A 33. percben Milanov szerzett labdát Márkvárttól, majd laposan középre játszott. Brkovic elvétette a beadást, Futács mögött elment, így a ziccerben érkező Petrjak elé került, ő magabiztosan lőtt a jobb alsóba - csakhogy a játékvezető általános megdöbbenésre szabálytalanságot jelzett...

A 38. percben Prosser fordult kapura és 20-ról kísérletezett, Kovácsik kiütötte. A 43. percben emberelőnybe kerültünk: Hangya vágta előre, Shestakov beletette a fejét, így Futács vehetett át a félpályán egy labdát. Ő letette a bal oldalon induló Petrjaknak, aki keresztbe vezette Brkovic előtt, majd elesett. Bogár játékvezető a második sárgát és így a pirosat mutatta fel a szerb hátvédnek. Erre reagálva Fernando Tamás Márkot küldte be Zsolnai helyére.

A hosszabbításban kis híján a vezetést is sikerült megszereznünk: Hangya kapta a kényszerítő után a labdát Petrjaktól a védelem mögött, az alapvonalról történő centerezését Milanovnak nem sikerült a kapuba lőnie. 1-1-gyel ért véget a félidő.

A második játékrészt is aktívabban kezdtük, az 53. percben pedig előnybe kerültünk: Huszti játszott Kovácshoz, aki finom mozdulattal eltolta Márkvárt mellett, majd közvetlen közelről lövés helyett a passzt választotta. Az ötösről Futács könnyedén passzolt a kapuba (2-1).

A vezetés megszerzése után a diósgyőriek többször is kemény belépőkkel vétették észre magukat, előbb Tajti ütött oda Kovácsnak, majd a tömegjelenetnél Husztival is összeakaszkodott, nem sokkal később Szabó vágta fel Negót.

Az 58. percben Nego kapott tökéletes labdát Kovácstól, jobbhátvédünk ballal a hosszú felé tekert volna, de beleléptek. A 72. percben hajtottuk végre az első cserét: Milanovot Hodzic váltotta. Egy perccel később egy szabadrúgást Juhász fejelt kapura, a labda a kapufát találta el, onnan a vetődő Danilovic hátára, majd a gólvonalon túlra pattant (3-1).

A 75. percben már 4-1-re módosult az állás, amikor Hodzic vezette be a tizenhatosra a labdát, majd egy visszacsellel Tamást és Márkvártot is elfektette és ballal a rövidbe bombázott (4-1). A gól után Futács helyén Pátkai, Huszti helyén Hadzic folytatta.

A 85. percben bent táncolt az ötödik is a diósgyőri kapuban: Hangya beadását Hodzic előbb még Tamásba püfölte, de Nego begyűjtötte és remekül találta meg a védelem mögött bosnyák támadónkat. Hodzic jobb oldalról, erősen a jobb kapufa tövéhez lőtt (5-1).

A 89. percben Petrjak vezette keresztbe a pályán és játszott Kovácshoz. Középpályásunk Tamás és az időközben beálló Vági mögé bepasszolva Hodzicot találta meg, aki közvetlen közelről Danilovicba lőtt. Két perccel később Kovács jobb oldali bepasszát Pátkai a jobb kapufa mellé pörgette.

Az eredmény már nem változott, így első perces hátrányunk ellenére végül 5-1-re győztük le a Diósgyőrt és továbbra is őrizzük hibátlan mérlegünket, valamint vezetésünket a tabellán, a góllövőlista élén pedig két támadónk, Futács és Hodzic található 4-4 találattal! A következő fodulóban Paksra látogatunk.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news