Joan Carrillo: "Sokat dolgozott a csapat, meg is lett az eredménye"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - ZTE FC kupamérkőzést.

Joan Carrillo:

"Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez. Nagyon jól játszottak, megérdemelték a továbbjutást. Köszönjük a szurkolóknak is a remek hangulatot, amelyet teremtettek. Tudtuk, hogy nehéz találkozó áll előttünk, tudtuk, hogy nem szabad egyet sem hibázni, mert utána már minimum négy gólt kell szereznünk ahhoz, hogy továbbjuthassunk. Hátul végig nagyon jól koncentráltunk, elől pedig jó megoldásokat választottunk. A csapat sokat dolgozott a továbbjutásért, ennek pedig meg is lett az eredménye. Az első mérkőzéshez képest az volt a különbség, hogy most az első két helyzetből kettőt értékesítettünk. Zalaegerszegen is megvoltak a lehetőségek, főleg az első félidőben, de sok volt a technikai hiba, nem jöttek a gólok, a ZTE pedig szerzett kettőt. Ma minden máshogy alakult, érthetően ezután könnyebb dolgunk volt."

Vezetőedzőnket a zárt kapus folytatásról, valamint Nikolics Nemanja jó formájáról is kérdezték a sajtótájékoztatón.

"Számomra is nagyon fontosak a szurkolók. Ha ők a csapat mögött vannak, a játékosok is képesek jobb teljesítményre képesek. Azonban ez egy olyan probléma most, amely az egész társadalmat érinti, itt emberek egészségéről van szó. Nem tudunk mit tenni, követnünk kell az illetékes hivatalok és kormányok rendelkezéseit. Nikonál nem csak a góljai fontosak, hanem az is, hogy milyen fontos a személyisége az öltözőben és a csapaton belül. De rajta kívül is vannak remek játékosaink. A mai meccs után is beszélhetnénk Ivan Petrjakról, Funshoról vagy éppen Armin Hodzicsról is. Szóval számunkra a csapat és annak építése a legfontosabb."

Márton Gábor:

"Rövid leszek, túl sokat nem tudok mondani egy ilyen mérkőzés után, valószínűleg nem is kéne...Teljesen megérdemelt a Vidi győzelme és a továbbjutása is. Volt egy-két játékos, akinek nagyon rossz volt a hozzáállása. Ha néhány siker után elhisszük, hogy mi nagyon jók vagyunk, annak ez a vége. Kétgólos előny után meglepetés volt ez a teljesítmény. Nem a vereséggel van bajom, az előfordulhat, hanem hogy hogyan kaptunk ki. Nincs értelme kifogást keresnünk, esélyünk sem volt ma."

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news