Joan Carrillo: "Megérdemelten jutott tovább a csapat"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Újpest FC kupamérkőzést.

Joan Carrillo:

„Először is gratulálok a játékosoknak a továbbjutáshoz. Úgy gondolom, hogy a két találkozó alapján megérdemeltük, mi voltunk a jobb csapat, ezen a mérkőzésen is nekünk volt több helyzetünk. Ma talán néha több volt a szív, mint az ész, de az biztos, hogy mindenkin lehetett látni azt, hogy nyerni szeretne, ilyen hozzáállással kell továbbmennünk a megkezdett úton. Ezúton is szeretném megköszönni a szurkolóinknak azt, hogy a Ferencváros ellen és ma is mögöttünk voltak és támogatták a csapatot. Bízom benne, hogy a ZTE ellen egy élvezetes meccsen újabb hazai győzelemnek örülhetünk majd szombaton!”

Vezetőedzőnket a sajtótájékoztatón a cserékről és a debütáló Tamás Olivér teljesítményéről kérdezték.

„Tetszett, ahogyan Tamás Olivér nagyon karakteresen beleállt a találkozóba. Ráadásul egy fontos kupatalálkozóról volt szó, az ellenfélnek pedig veszélyes szélsőjátékosai vannak. Sokat segítették az öltözőben a rutinosabb csapattársak is. Szerettük volna, ha Funsho kicsit „megnyitja” a jobb oldalt is, volt is 1-2 lehetősége, sokat dolgozott a pályát, Nikó pedig meccsről-meccsre lép előre. A cseréknél és az összeállításoknál a sérülések mellett pedig figyelembe kell venni azt is, hogy az eltiltások miatt Futács Márkó, Armin Hodzic és Elek Ákos sem léphet pályára a ZTE ellen.”

Nebojsa Vignjevics:

"Nem volt sem szép, sem minőségi mérkőzés, sok hiba tarkította. Próbáltunk nyomást gyakorolni a Vidire, hibáztak is párszor, de mi még többször. Sok esélyt adtunk nekik, miközben semmi különlegeset nem mutattunk. Nem láttam a győzni akarást a játékosaimon. Nem ez volt a legjobb meccsünk, annyi biztos. Többször is kettő az egy elleni szituációba kerültünk fiatal labdarúgójukkal, Tamás Olivérrel, de ebből sem helyzetet, sem lövést nem tudtunk kialakítani, pedig nem különösebben segítették a fehérváriak az újoncot. Azt gondoltam, meg lesz ijedve, de nem tudtuk kihasználni, összességében a bal oldalunk volt a gyengébb. Gratulálok a győzelemhez a Fehérvárnak és további sikeres szereplést kívánok nekik a Magyar Kupában!"

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news