EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "A játékosok és a szurkolók győzelme volt az ETO elleni siker"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: A játékosok mentalitása fantasztikus volt ma is! Félidőben annyit mondtam nekik, hogy bár hátrányban vagyunk, egy pillanatig se gondolkozzanak a döntetlenben, csak a győzelemre koncentráljanak. A játékosok és a szurkolók győzelme volt a mai. A szurkolóké is, hiszen a nehéz pillanatokban is buzdítottak minket, sőt, akkor kapcsoltak csak igazán turbo üzemmódra. Juhász egyenlítő góljánál már a vonal mellett állt készen a beállásra Feczesin, de nem akartam ezen változtatni, hiszen az azt jelentette volna, hogy esetleg az ikszet akarjuk őrizni. Láttam a játékosok arcán is, hogy meg tudjuk nyerni a meccset. Rizikós húzás volt, talán nem is jön be mindig, de ma sikerült. Azt mondtam a szezon előtt, hogy öt olyan csapat van, ami a többi fölött áll, legalábbis papíron, ezek között van a Győr is, úgyhogy ez egy nagyon fontos három pont volt. Viszont azt se felejtsük el, hogy még csak a harmadik fordulóban járunk, a helyén kell kezelnünk a dolgokat, és mostantól a Nyíregyháza elleni találkozóra kell készülnünk. Ki kell emelnem, hogy akkor sem inogtunk meg, amikor másodszor is hátrányba kerültünk. Előfordul, hogy gólt kapunk, ez a játék része, de ez csak annyiban kell, hogy befolyásoljon bennünket, hogy még inkább meg akarjuk nyerni a meccset. És ez a mentalitás nem csak a csapatra igaz, hanem a stáb tagjaira a klub minden dolgozójára, vagyis az egész Videoton FC-re.

Horváth Ferenc: Nagyon jó meccset játszottunk. Mindkét együttes nyílt sisakkal küzdött, mindent megtettünk a győzelemért, de ezúttal rossz oldalon álltunk. Kicsit kijjebb engedtük a Vidit, ám így is megvoltak a lehetőségeink, ültek az elképzeléseink, mégis vereséget szenvedtünk. Nem gondoltam, hogy elveszíthetjük a meccset, úgy éreztem végig kontrollálni tudjuk a játékot, sajnos nem így történt. Sok a kreatív játékos nálunk, akiket nehéz visszafogni bizonyos szituációkban, és előfordul, hogy kontrából gólt kapunk, ez a része a játékunknak még nem működik megfelelően. Új szisztémára álltunk át Priskin érkezésével, amit gyakorolnunk kell. Továbbra is a támadófociban hiszek, még akkor is, ha vannak benne hibák, ha meg kell halnunk, akkor állva halunk meg. Lassan úgy néz ki a hajam, mint a sarki róka szőre, mert nehéz megemészteni, hogy jól játszunk, idegenben 2 gólt lövünk, mégis veszítünk.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news