UTÁNPÓTLÁS

Horvátországban szerepelt nemzetközi tornán U13-as csapatunk

A vasárnapi U13-as bajnoki rajt előtt csütörtökön hatcsapatos nemzetközi tornán vett részt Horváth Zoltán csapata Varasdon.

U13-as csapatunk vezetőedzője, Horváth Zoltán a napokban hosszabban nyilatkozott az új szezon kihívásairól és célkitűzéseiről is honlapunknak. A bajnokság szeptember 1-jén, vasárnap kezdődött, utolsó erőfelmérőként pedig augusztus 29-én, csütörtökön egész napos nemzetközi tornán szerepelt U13-as együttesünk a horvátországi Varasdon.

Hat csapat kapott meghívót a tornára, négy horvát (NK Varazdin, NK Lokomotiva, NK Gorica, Varasdi régiós válogatott) és egy szlovén együttes (NK Celje) mellett Magyarországot a Vidi képviselte.

A 2012-es születésű játékosokból álló csapatok 10+1-es felállásban, egész pályára játszottak, ami némileg különbözik a hazai U13-as bajnoki lebonyolítási rendszertől, ugyanis itthon ez a korosztály még a két 16-os között 8+1-es felállásban futballozik.

A mieink az első mérkőzésüket az NK Gorica ellen játszották és nagy csatában, 2-1-re alulmaradtunk. Második találkozónkat 5-2-re veszítettük el a hazai együttes, az NK Varazdin ellen.

A helyosztón a szlovén korosztályos csapat, a Celje ellen 7-0-ra nyerni tudtunk, így végül az 5. helyen végeztünk a nemzetközi tornán, amely jól szolgálta csapatunk felkészülését az U13-as bajnokságra, amit vasárnap délelőtt egy Veszprém elleni 6-0-s sikerrel kezdett Horváth Zoltán együttese.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news