INTERJÚ

Gyurcsó: "Hasznos számunkra, hogy ilyen időben és ilyen pályákon készülhetünk"

Válogatott szélsőnk győzelemre készül délután a dél-koreai Samsung Suwon ellen.

Mögöttünk van az első teljes nap. Hogy érzed magad, sikerült újra felvenni az edzőtábor ritmusát? 

A csapat is és én is jól érzem magam itt Spanyolországban újra. Az időjárás jobb, mint otthon, és ez nagyban megkönnyíti az elvégzendő munkát. Eddig két edzésünk volt, a pénteki inkább egy lazító az utazás után, amikor próbáltuk kicsit kifutni, kifocizni az egész napos ülést. Szombaton már a mai mérkőzésre készültünk különböző elemek gyakorlásával. Természetesen győzni szeretnénk a dél-koreai együttes ellen, de a legfontosabb, hogy a stáb kéréseit meg tudjuk valósítani a pályán.

A Samsung Suwon szép sikereket ért el hazája bajnokságában és Ázsiában, de jövő héten két még nevesebb ellenfél jön, a Lokomotiv Moszkva és a Dinamo Kijev.

Így van, és örülök is, hogy ilyen csapatokkal játszhatunk, akkor jönnek ki ugyanis legjobban a hibák, mikor egy nálunk papíron erősebb ellenféllel találkozunk. Azért is hasznosak ezek a külföldi edzőtáborok, mert sok klub van jelen ilyenkor, és a céljainknak megfelelő gárdákkal tudunk találkozni. Biztos, hogy az itteni mérkőzések hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy egy remek tavaszt csináljunk.

Sokadik edzőtáborod a mostani a Vidivel. Melyik csoportba tartozol inkább, aki rááll a dologra és ledarálja, vagy aki picit nehezebben viseli, hogy hetekig távol van a családjától?

A két hét a kibírható kategóriába tartozik. De azt mondom, még mindig jobb elutazni külföldre és távol lenni az otthontól, mint Magyarországon a fagyos vagy sáros pályákon készülni. A hét első felében tapasztalhattuk, hogy milyen idő van otthon. A felkészülést tehát sokkal jobban segíti, ha a pályák rendben vannak. Megszoktam valamennyire ezt a ritmust, de azért nem bánom, hogy évente csak egyszer van ez a kétszer kéthetes maraton.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news