Gosztonyi gólt lőtt az olimpiai válogatottban - videóval!

Róth Antal csapata 2-0-ra győzni tudott Boszniában és 1 pontra megközelítette a listavezetőt. (Videó!)

Nagy várakozások előzték meg a délutáni Bosznia-Hercegovina - Magyarország U21-es Eb-selejtezőt, ennek megfelelően mindkét csapat számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény. A hazaiak otthon korábban megverték a csoport listavezetőjét, Walest. Róth Antal honlapunknak adott interjújában kijelentette, hogy háromból három mérkőzést kell megnyerni a biztos továbbjutás érdekében.
Klubunk számára külön öröm, hogy 3 fehérvári játékost is beválogatott a szövetségi kapitány, sőt Gosztonyi és Lázár a kezdőben kapott helyet.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, így a félidei döntetlen teljesen reális eredmény volt. A második félidő közepére egyre jobban elfáradt a hazaiak csapata, nem csak fizikailag, de mentálisan is, ez mindkét magyar találatnál látszódott is. Az első gólnál a védők hibáját használta ki Németh Krisztián, míg a második magyar gólhoz kellett a hazai kapus bakija is, de ez semmit nem von le Gosztonyi érdemeiből, aki szemfüles gólt szerzett. Az utolsó 10 percben Gosztonyi helyére beállt Szakály Dénes is, így valamennyi, az U21-es válogatottba meghívott Vidi játékos pályára léphetett ezen a győztes mérkőzésen.

Róth Antal csapata hatalmas bravúrt végrehajtva nyerni tudott Boszniában, és már a második helyen áll a válogatott csupán 1 ponttal lemaradva a listavezető Walestől.
A következő fordulóban a magyar válogatott szeptember 4-én Székesfehérváron látja vendégül Wales együttesét, ez a mérkőzés sorsdöntő fontosságú lesz a csoportelsőség szempontjából, és vélhetően ezen a találkozón is több Videoton FC játékos tagja lesz a válogatottnak.

Csapatnév összes mérkőzés Gy-D-V gólarány pont
1. Wales 6 4-1-1 14-5 13
2. Magyarország 6 4-0-2 9-6 12
3. Olaszország 6 3-1-2 10-5 10
4. Bosznia-Hercegovina 6 2-1-3 4-7 7
5. Luxemburg 8 1-1-6 2-16

4

A mérkőzés összefoglalója:

Author: Wéninger Ákos

More news