Gólokban mért fölény

Magabiztos játékkal 3-0-ra nyert a Vidi U12 az Esztergom idősebb csapata ellen felkészülési mérkőzésen.


Fiatal csapatunk remek játékot mutatott be az esztergomiak idősebb gárdája ellen. Tóth József és Toldi Gábor tanítványai végig fölényben futballoztak, ezt az első félidőben Kovács Levente jóvoltából sikerült is gólra váltani. A szünet után minden játékosunknak lehetőséget adott a fehérvári edzőpáros, a meccset a kispadon kezdők pedig bizonyították, hogy lehet rájuk számítani: Igari Bence és Major Gergő is eredményesnek bizonyult, a Videoton FC U12 jó játéka mellé így eredményesség is párosult, csapatunk 3-0-ra nyerte a találkozót.

Tóth József, a Videoton FC U12 edzője: Szép győzelmet arattunk, ráadásul azt láthattuk a pályán, amit előzetesen kértünk a csapattól. Okos játékkal ellensúlyoztuk ellenfelünk fizikális fölényét, ésszel játszottunk, melynek nem is maradt el a jutalma.

Videoton FC U14 - Esztergom U15 1-2 (1-1)
A Müller Csaba - Bozai Attila edzőpáros igyekezett kihasználni a felkészülési mérkőzés adta lehetőségeket, a két félidőben egymástól teljesen eltérő összetételű csapatokat küldtek pályára. Az első játékrészben fölényben futballoztunk, Szabó Bence szabadrúgásgóljával a vezetést is sikerült megszereznünk. Az esztergomiak erre egy szerencsésen megpattanó lövéssel még szünet előtt felelni tudtak, majd a második játékrészben egy távoli próbálkozás talált utat a Vidi kapiujába. Akadt egyenlítési lehetőségünk a hajrában, Kováts Zoltán nagy helyzeténél azonban hatalmas bravúrral mentett az esztergomi hálóőr, a vendégek így 2-1-re megnyerték az előkészületi mérkőzést.

Müller Csaba, a Videoton FC U14 edzője: Örülök, hogy egy fizikálisan erősebb ellenféllel szemben mérhettük fel, hol is tartunk a felkészülésben. Nem vagyok elégedetlen a látottakkal, a fiúk jól játszottak, még a helyzetkihasználásunkon kell javítani egy kicsit, ha ez sikerül, akkor eredményesek lehetünk tavasszal.

Author: Németh Zoltán