Bozsovics világklasszis teljesítményt nyújtott a Basel ellen

Kapusunk szerint azonban nem ez volt a legjobb meccse a Vidiben.

A svájci lapok a meccs másnapján két játékos teljesítményét emelték ki. Strellert, a hazaiak gólszerzőjét választották a meccs emberének az összes újságban, de mindegyik lap kiemelte, hogy világklasszis teljesítményt nyújtott csapatunk hálóőre, Mladen Bozsovics is, akivel ma délelőtt készítettünk interjút.


Hogy érzed, szerinted is ez volt az eddigi legjobb meccsed a Vidiben?

Ezt nem mondanám. Az én véleményem az, hogy a Trabzonspor elleni teljesítményem volt eddig a legjobb, ráadásul az a mérkőzés maradt számomra az eddigi legemlékezetesebb Vidi-meccsem is, hiszen büntetőpárharc után, hazai közönségünk előtt harcolhattuk ki a csoportba jutást.

Volt három hatalmas védésed a tegnap esti mérkőzésen. Melyik lövést, vagy fejest volt a legnehezebb kivédened?

Igazából mindhárom alkalommal nagyot kellett nyújtoznom, de talán a legnehezebb dolgom a második hazai helyzetnél, Streller közeli fejesénél volt, hiszen a támadó nagyon közelről és erősen fejelte meg a labdát. De legalább ilyen nehéz volt Frei közeli lövését is kivédenem.

A kapuból hogy láttad, milyen mérkőzést játszottunk a St. Jakob-Parkban?

A mérkőzés körülbelül olyan volt, mint amilyenre számítottunk. Tudtuk, hogy a hazaiaknak mindenáron nyerniük kell ahhoz, hogy versenyben maradjanak és mindent meg is tesznek ennek érdekében. Nyolcvan percig sikerült hatástalanítanunk a támadásaikat, sajnos azonban végül lőttek egy gólt, amellyel megnyerték a meccset. Ettől függetlenül szerintem nincs okunk szégyenkezni a teljesítményünk miatt.

Izgalmas lesz a hátralévő két forduló a csoportunkból, főleg a legközelebbi, Genk elleni hazai meccsünk. Te is így látod?

Teljes mértékben. A november 22-i székesfehérvári találkozó tulajdonképpen egy döntő lesz számunkra. Nagyon fontos, hogy a szurkolók is átérezzék ennek a mérkőzésnek a jelentőségét, és ahogy eddig is, ezen a találkozón is sokan biztassanak bennünket a helyszínen.

(Nyitókép: Georgios Kefalas/MTI)

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news