Első ellenfelünk a tornán: a "Törpök"

A Lokomotiv Plovdiv 2004-ben a bolgár bajnokság mellett megnyerte a bolgár Szuperkupát is, tavaly pedig alig maradtak le a nemzetközi kupáról.

A Lokomotiv Plovdiv, vagy becenevükön "The Smurfs" vagyis a "Törpök" a 2000-es évek közepén élte fénykorát, amikor a csapat a 2003-2004-es szezont megnyerte, majd a Szuperkupát is bezsebelte, ráadásul két egymást követő szezonban is az ő csatáruk, Martin Kamburov lett a gólkirály. A bolgár bajnoki cím mellé természetesen járt a lehetőség, hogy a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhasson a plovdivi együttes, itt azonban már nem tudtak jó eredményt elérni, hiszen a belga Brugge előbb hazai pályán győzte le a "Törpöket" 2-0-ra, majd Bulgáriában ütötte ki őket 4-0-ra.

2004-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Lokomotiv Plovdiv együttese.

Egy évvel később ugyan nem tudta megvédeni bajnoki címét a plovdivi együttes, de a bronzérmet sikerként könyvelhették el. A következő években a bolgár bajnokság középmezőnyében zártak, a 2009-2010-es szezonban viszont izgulniuk kellett, ugyanis a csapat a 12. helyen végzett, és csak néhány pont választotta el őket a kiesést jelentő 14. helytől.

A Lokomotiv Plovdiv nemzetközi kupaszereplései:


Bajnokok Ligája - 2 meccs
2 vereség

Vásárvárosok kupája - 18 meccs
5 győzelem 6 döntetlen 7 vereség

UEFA-Kupa - 20 meccs
6 győzelem 1 döntetlen 13 vereség

Intertotó-Kupa - 2 meccs
1 döntetlen 1 vereség

A 2010-11-es bajnokságban aztán sikerült megerősíteni annyira az alakulatot, hogy ismét az élmezőnyben - az ötödik helyen - végezzenek a bajnok Liteksz Lovecs, a második Levszki Szófia, a harmadik CSZKA Szófia, és a negyedik Lokomotiv Szófia mögött 52 pontot szerezve. Gyakorlatilag csak egy hajszállal maradtak le a nemzetközi kupában való indulásra jogosító negyedik helyről, hiszen a Lokomotiv Szófia is 52 ponttal fejezte be a bajnokságot, ráadásul a "Törpök" gólkülönbsége +26 volt, míg a Szófiáé csak +14, azonban a bolgár bajnokságban az egymás elleni eredmény fontosabb mint a gólkülönbség, abban pedig jobb volt a Szófia (először 3-0-ra legyőzték a Plovdivot, a visszavágó pedig 0-0 lett), vagyis egy mérkőzésen múlt a nemzetközi kupában való indulás joga.

Tavaly egyébként egy magyar játékos is erősítette a "Törpöket", méghozzá a győri születésű Erős Gábor, aki itthon többek közt az ETO-ban, a Honvédban, a Pécsben és a Ferencvárosban is játszott. Bulgáriában 35 meccsen szerepelt fekete-fehér színekben, ezalatt pedig három gólt szerzett.

A 2011-12-es bajnokság félidejében, 15 forduló után a Lokomotiv Plovdiv a 6. helyen áll a bajnokságban, 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel, 9 ponttal lemaradva az első helyezettől, a Ludogorets Razgrad csapatától. Valószínűleg kevés szurkolónak hangzik ismerősen a bolgár bajnokság listavezetőjének a neve, mely teljesen érthető is, hiszen két éve még az amatőr ligában szerepelt a csapat, tavaly azonban már a második ligában indultak és meg is nyerték. Idén pedig óriási meglepetésre, 15 forduló után vezetik a tabellát az első osztályban is úgy, hogy csupán egy alkalommal szenvedtek vereséget és háromszor ikszeltek. A Lokomotiv Plovdivval 0-0-t játszottak a bajnokság nyitófordulójában.

Lokomotiv Plovdiv 2011-2012

De kanyarodjunk vissza a "Törpökhöz"! A csapat jelenlegi legértékesebb játékosa a 24 éves brazil Dakson (jobboldali középpályás) akinek az értéke körülbelül 700.000 euró. A jelenlegi játékoskeret összértékét 8 millió euróra becsülik. A csapatban 10 külföldi játszik, vagyis a játékosok 40%-a idegenlégiós, többek közt brazil, portugál, svéd, norvég, francia-marokkói, macedón és szerb labdarúgóik is vannak a keretben.

Author: Wéninger Ákos

More news