FC ZARIA BALTI - VIDEOTON FC 2-0 (2-0)

A vártnál nehezebben, de kiharcoltuk a továbbjutást

30 perc alatt kettőt ledolgozott háromgólos hátrányából a moldáv csapat, egyenlítenie azonban nem sikerült, mi jutottunk tovább az EL selejtezőjének második fordulójába.

Csapatunk 3-0-ás előny birtokában utazott Moldova fővárosába, Kisinyovba, az FC Zaria Balti elleni EL-visszavágóra. Magyar klubcsapat utoljára 22 éve, 1994-ben tudott itt nyerni, akkor a Budapest Honvéd 1-0-ra győzte le az FC Zimbru Chişinău-t, amely csapat stadionjában rendezték egyébként a csütörtök esti visszavágót. A 22 évvel ezelőtti UEFA-kupa-selejtező alkalmával egyébként a Honvéd kapuját az a Brockhauser István őrizte, aki jelenleg csapatunk kapusedzőjeként tevékenykedik.

Az első mérkőzéshez képest három helyen történt változás a kezdőcsapatunkban. Pátkai és Barczi betegség miatt el sem utaztak Kisinyovba, helyettük Oliveira és Stopira kerültek a kezdőbe, valamint az Eb egyik vidis hőse, Lang Ádám is ott volt a pályán, Fejes András pedig ezúttal a kispadon foglalt helyet.

A visszavágó első helyzetét mi alakítottuk ki, a 2. percben Suljic csapott le egy eladott labdára, majd 22 méterről kapura lőtt, Pascenco védett. A 9. percben aztán jött a hidegzuhany, megszerezte a vezetést a Zaria. Mihaliov lépett ki a leshatárról, majd kicsit balról, ballal a kapuba bombázott 10 méterről. (1-0) Negyedóra játék után ismét Suljic próbálkozott, ezúttal 22 méterről, Pascenco nagyot védett. 8 perccel később Oliveira ment el a szélen, középre lőtte a labdát, ami Géresiről pattant kapu mellé.

A 29. percben újabb gólnak örülhettek a hazai drukkerek. Jobbról érkező beadást követően Gheorghe Ovseanicov fejelte el a labdát 5 méterről, a gólvonal környékén pedig Gheorghe Boghiu ért hozzá, ezzel pedig igen szorossá tette a párharcot, hiszen összesítésben 3-2-re feljöttek a moldávok. A játékrész hátralévő részében komolyabb helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki.

A második félidő első gólszerzési lehetőségére 14 percet kellett várni, ekkor Mihaliov ívelt a hosszúra balról, az érkező Grosu az ötös sarkáról fölé bombázott. A 83. percben Boghiu elé került a labda egy rövid felszabadítás után, aki 15 méterről alig lőtt a bal felső fölé.

Az utolsó percekben újabb helyzetet már nem jegyezhettünk fel, csapatunk ugyan kétgólos vereséget szenvedett, de összesítésben 3-2-vel továbbjutott, és jövő héten csütörtökön a szerb bronzérmes Čukarički ellen folytathatjuk nemzetközi kupaszereplésünket. A párharc első összecsapására Felcsúton kerül sor.

 

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news