A 212. "klasszikus"

Nagyobb felhajtást csaptak a Barcelona – Real Madrid meccsnek, mint amekkorát szerintem valójában érdemelt volna. Rendben van, hogy az El Clásico régi hagyományokra tekint vissza, meg hogy a két legnagyobb spanyol klubról van szó, de ha az elkövetkezendőkben, példának okáért a Getafe-től vereséget szenved az egyik, vagy a másik, akkor bukik minden. Magyarán, kicsit „túllihegték” a hétfői összecsapást, amely kapcsán megszólalt nálunk is boldog, boldogtalan a közvetítést megelőző másfél órában. Persze, nyilván sok érdekesség is elhangzott és a hangulatkeltés volt a legfőbb cél.

A Real 5-0-s veresége – ekkora különbség véleményem szerint nincs a két csapat között - ellenére tartom a véleményem: Mourinho fölötte áll Guardiolának, akinek még rengeteg tapasztalatra van szüksége. A Barcelona hétfői játékát sem csak az ő érdemének tartom, hiszen a klubnál évtizedek óta építik ezt a fajta futballt, jelenleg is fantasztikus játékosokkal, akikből nem Guardiola csinált európa-, és világbajnokot. Megjegyezem, nem akarom elvitatni „Pep” érdemeit. Ki kell viszont mondani, a madridiak igen profi mestere ezt a mérkőzést elrontotta, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ha nem csinált volna mást, mint leutánozza az Internazionale – Barcelona találkozó játékát abból az időből, amikor még az Inter edzője volt, biztos, hogy minimum szorosabb meccset játszott volna a királyi gárda hétfőn. Ehelyett kitolta a védekezést a félpálya felére, ott is vonalba állította és rendszertelenül, lesre játszatta a csapatot. Márpedig David Villa, Iniesta, Xavi, Messi, vagy Pedro ellen nem lehet vonalban védekezni és úgy játszani, ahogy azt a Real tette. Ilyen stratégiai hibát még nem is láttam edzőt elkövetni. Hogy miből fakadt mindez? Vélhetően Mourinho annyira elszállt a saját sikereitől – ezt persze meg lehet érteni valahol -, hogy egy saját verziót dolgozott ki arra, hogyan lehet a Barcelonát megverni. Egyet biztosan megtanult hétfőn: így nem. Rengeteg szakmai tanulságot tudnék még az említetten túl sorolni, de nem akarom mély, részletekbe menő elemzéssel untatni az olvasót. Az viszont biztos, ha a 212. „klasszikusból” mind a két edző a megfelelő következtetéseket vonja le, az a futball egészének az épülésére szolgál.

Fenntartom a másik véleményemet is, mely szerint Ronaldo nincs egy súlycsoportban Messivel.

Ha már Mourinho-nál tartunk, hadd mondjam el, hamvába holt ötletnek tartom a nemzetközi szövetség

	Eldőlt a Messi - Ronaldo párharc is

részéről azt, hogy számon kérjék őt Sergio Ramos és Xabi Alonso, az Ajax elleni mérkőzésen történt kiállítása miatt. Azt, hogy edzői utasításra, szándékosan állíttatták ki magukat, nem lehet bizonyítani, még akkor sem, ha a futball minden rezdülését kitűnően ismerő fegyelmi bizottság vizsgálja az ügyet. A történteket el kell fogadni, az ilyen ugyanis a futball egyik velejárója. A magam részéről egyébként logikusnak tartom és megértem az esetet, kár hogy ennyire látványosan csinálták.

Fenntartom a másik véleményemet is, mely szerint Ronaldo nincs egy súlycsoportban Messivel. A portugált elkapta a sztárok furcsa világa. A Barca elleni tevékenysége ezúttal kimerült a reklamálásokban és a különféle „alakításokban” – többek között, hogy nekiment Guardiolának. Messit viszont semmi más nem érdekelte, csak a futball, látszott, hogy élvezi a játékot és fantasztikus gólpasszokat adott. Ilyeténképpen, bizony a Messi – Ronaldo párharc végeredménye képletesen megmutatkozott az összecsapás végeredményében. Szeretném azonban ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy két játékost összehasonlítani – bár szokás – mindig nagyon nehéz. Nincs két egyforma mozgású futballista, más az alkatuk, másokban klasszisok és mások a hiányosságaik. Leginkább a csapatjátékban való hasznosság, illetve az eredményes játék hasonlítható össze. Messi, ha felgyorsul, verhetetlen. A legnagyobb különbséget azonban abban látom, hogy Ronaldo már nem éhes a sikerre, túl sok minden van a múltjában: mesés igazolások, nagy pénzek, kitudódott magánéleti ügyek. A kis argentin pedig jelenleg még teljes mértékben a futballnak élő zseni.