90 perc, 18 gól!

A Videoton FC-Puskás Akadémia U16 átlagosan ötpercenként talált be, így 18-0-ra nyert a Pápa ellen!


Az őszi idényben hét góllal terheltük meg Pápán a vendéglátók hálóját, és ezt az eredményt most már az első félidő végére hoztuk is. Ezen a mérkőzésen a jegyzőkönyvet vezető játékvezetőnek bizony elfáradt a keze, mire beírta a gólszerzőket, mivel a végére egy futballpályákon ritkaságszámba menő végeredmény született. Az első játékrészben Bozsó Milán és Makrai Gábor egyaránt három alkalommal volt eredményes. Hozzájuk csatlakozott ebben a félidőben még Mészáros Dávid. A második negyvenöt perc igazi örömjátékot hozott, az ötvenedik és a hatvanadik perc között szinte ingajáratban voltak a pápaiak a kapujuk és a kezdőkör között. Négy találat született ezen idő alatt, Makrai például egy perc alatt kétszer is Horváth Bence kapujába talált. Ritkaság egy csapat életében, hogy egy félidő alatt tizenegy gólig jut, ez most sikerült, elismerés illeti érte a társaságot. Főleg abban a tekintetben, hogy még akkor sem álltak le, amikor már padlón volt az ellenfél, hanem tovább űzték-hajtották őket. A végére, pedig Bozsó és Makrai is hat-hat gólig jutott.

Cseh András, a Videoton FC-Puskás Akadémia U16 edzője: Nem emlékszem arra, hogy egy csapat mikor lőtt ennyi gólt. Most volt a bajnokságban az utolsó hétvége, amikor nyugodtan álltam a kispad mellett. Tudtam, hogy ezt a meccset nyernünk kell, de annak örülök a legjobban, hogy végig koncentráltak, és komolyan vették a gyerekek. Nem álltak meg, néhány érintésből, folyamatos játékkal értük el a gólokat. Egy jó gyakorlás volt, és a sikerélményként sem utolsó.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Puskás Akadémia U18 - Pápai ELC U18 9-1 (6-1)
Az idegenbeli 5-0-as győzelem után sok kétség nem férhetett ahhoz, hogy ismét vízlabda eredményhez hasonló lesz a két csapat összecsapásának a vége. Már az első játékrészben ötgólos előnyt kovácsoltunk, Hudák Martin kétszer, míg Barcsay Márk, Alex, Tóth László és Belényesi Csaba egyszer-egyszer vette be Horváth Marcell kapuját. A második játékrészre valamelyest alábbhagyott csapatunk lendülete, de azért erre a félidőre is maradt a zsákban a gólokból. Alex megszerezte a második gólját, míg Barcsay duplázott, így három góllal zárt.

Dajka László, a Videoton FC-Puskás Akadémia U18 edzője: Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban, ez aztán a kilencven perc során be is igazolódott. Pozitívum, hogy a meccs egyes időszakaiban próbáltunk ritmust adni a játéknak.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(fotó: pfla.hu)

Author: Németh Zoltán