85. alkalommal az ETO ellen

Vasárnap 85. élvonalbeli bajnokiját játssza a Videoton és az ETO, az örökmérleg kis különbségű győri fölényt mutat.

A két gárda eddig lejátszott 84 bajnokiján a Vidi 27, a Rába-parti együttes 33 diadalt ünnepelhetett 24 döntetlen mellett, a gólkülönbség 133-117 az ETO javára. A két csapat összecsapásain eddig kereken 250 gól született, ez meccsenként 2,98-as átlagot jelent. A Győr pályaválasztásával a vasárnapi lesz a 43. mérkőzés, csapatunk eddig 7 alkalommal tudott nyerni vendégként, míg a hazaiak 11 döntetlen mellett 24 sikert ünnepelhettek, a gólarány itt 82-47 a házigazda javára.
A Győri ETO elleni legeredményesebb játékosunknak eddig Szabó József bizonyult, aki pályafutása során 9 gólt jegyzett a zöld-fehérek ellen. Kifejezetten jól megy a Győr ellen Sitku Illésnek is, támadónk már 5 alkalommal szomorította góllal az ETO drukkereit.

A Győri ETO elleni góllövőlista:

9 gólos:  Szabó József
7 gólos:  Wollek Tibor, Tiber László
5 gólos:  Szalmásy Tamás, Nagy II János, Sitku Illés
4 gólos:  Csucsánszky Zoltán, Magasföldi József, Róth Ferenc
3 gólos:  Karsai László, Burcsa Győző, Májer Lajos, Csongrádi Ferenc, Marian Savu, Mario
               Bozics,
2 gólos:  Vadász Imre, id. Horváth Gábor, Gyenti László, Tóth Norbert, Dvéri Zsolt,
               Földes Gábor, Korsós Attila, Tóth Balázs, Horváth Ferenc.
1 gólos:  Fejes Gábor, Czeczeli Károly, Balogh, Baranyi Sándor, Palkovics István, Novath
               György, Petres Tamás, Szprecsak, Jónás Gyula, Muzsnay Zsolt, Sallói István,
               Takács Lajos, Váczi Dénes, Zimmermann Tamás, Zoran Kuntics, Csató Sándor,
               Daniel Usvat, Hamar István, Leo, Szabó Tibor, Hercegfalvi Zoltán, Tereánszki-Tóth
               Péter, Csizmadia Csaba, Schwarcz Zoltán, Vayer Gábor, Jusuf Dajic, Milan Pavlicic,
               Goran Vujovic, Alison Silva

               Kettő találat öngól volt.

Author: Németh Zoltán

More news