TUDÓSÍTÁS

2-0-s siker az FTC ellen, a Magyar Kupa elődöntőjében a Vidi

Összesítésben 4-1-gyel ejtettük ki a fővárosi zöld-fehéreket.

A MOL Vidi FC a Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóján 2-1-es előnyből kezdhette a Ferencvárosi TC elleni összecsapást. Az odavágón Juhász és Vinícius fejeseivel nyertünk a Groupama Arénában.

Azt a találkozót kihagyta Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid, akik a visszavágóra sem kerültek meccskeretbe, csakúgy, mint Botka Endre, Otigba Kenneth, Miha Blazic, Csonka András, valamint a sérült Spirovski és az eltiltott Bőle Lukács. Marko Nikolics vezetőedző ezúttal Boban Nikolovot jelölte a kezdőbe, de a hétvégéhez képest bekerült Huszti Szabolcs és Anel Hadzic is.

A 8. percig csendben csordogált az összecsapás, akkor viszont nagy előnybe kerültünk: Hadzic lőtte ki Scsepovicsot, aki megelőzte védőjét és elfejelte a labdát a kifutó Dibusz elől. A kapus a tizenhatos előterében letarolta csatárunkat, amiért Kassai Viktor a piros lapot mutatta fel a hálóőrnek. Leandro, a csapatkapitány lejött, Holczer Ádám beállt a helyére. A jó helyről elvégzett szabadrúgást Huszti a sorfalba vágta.

A 21. percben Nego beadását Pátkai csúsztatta kapu felé, de veszélyesen elment keresztbe a labda. Két perccel később megint francia-magyar hátvédünk kanyarított középre, a támadás során huzamosabb ideig a középcsatár pozíciójába húzódó Nikolov emelkedett, de kissé magas volt a labda, így fölé fejelt. Nem sokkal később Scsepovics indult el egy indítással és Frimpong mellett éles szögből lőtt, de a hátvéd bele tudott érni, szöglet jött. A sarokrúgást Vinícius középre fejelte vissza, Juhász estében ráemelte, Holczer le tudta húzni.

A 28. percben a kiállításnál megsérülő Scsepovicsot Hodzic váltotta. A 33. percben Hadzic játszotta ki balra Stopirának, balhátvédünk középre adott, ahol a teljesen egyedül érkező Hodzic berepülve a kapu fölé lőtt. Két perccel később Gorriarán orrbarúgta a labdát elfejelő Eleket, középpályásunkat szintén le kellett cserélni, Kovács jött a helyére, lap nem villant.

Az első félidő végén Scsepovics ápolása miatt öt perc hosszabbítást rendelt el Kassai játékvezető, ennek első percében Stopira beadását Hodzic lőtte volna ziccerben kapura, de Dvali blokkolni tudott. Három perccel később Petryak a fájdalmasan összerogyó Hadzic labdavesztését kihasználva Stopirával szemben cselezett, majd 15 méterről lőtt, Kovácsik fogta. 0-0-val vonultak szünetre a felek.

A második félidő első helyzete a vendégek előtt adódott, Lanzafame emelt magasan a kilépő Vargához , aki Stopira szorításában többé-kevésbé megszelidítette a játékszert, majd ráfordult és lőtt, Stopira belevetődött, aztán másodszorra a kifutó Kovácsik kapott bele, végül a támadó kotorta az alapvonal mögé a labdát. Az esetet követően Gorriaránt Signevich váltotta.

Az 58. percben megszereztük a vezető gólt: Stopira indította a kissé lyukas védelem jobb oldalán Nikolovot, aki az átvétel után átverte Frimpongot, Petryak már nem érte utol, így középpályásunk 15 méterről, középről magabiztosan Holczer kapujába gurított (1-0).

A 62. percben Lanzafame lőtt fölé 25 méterről egy szabadrúgást. A 66. percben egy újabb szabadrúgást ezúttal középre emelt a Ferencváros, Signevich bólintott jócskán fölé. A 71. percben Hodzic szaladt el a szélen, könnyedén befelé húzott és a tizenhatos vonaláról a bal felsőt célozta, ám elzúgott a labda a felső léc fölött. Ezután Isael is lehetőséget kapott, Varga Rolandot váltotta. A 73. percben kihasználtuk utolsó cserelehetőségünket: Georgi Milanov Huszti Szabolcs helyére állt.

A 77. percben Lanzafame és Kharatin fejeltek össze, utóbbinak dőlt a vér az arcából, ezért ápolásra szorult és már vissza sem tért. A 81. percben Nikolov bombázott 23 méterről, a labda elszállt a léc fölött. A 82. percben végképp eldöntöttük a továbbjutás kérdését: Milanov a középpályán labdát szerzett, majd Kovács elé került a labda, aki indította a továbbfutó bolgár játékost. Szélsőnk a tizenhatosra belépve, 14 méterről a bal alsóba lőtt (2-0).

Az utolsó percekben kontrolláltuk az összecsapást (a 92. percben egy kifejelt szögletet még Nego emelt a bal felső mellé) és magabiztosan, 4-1-es összesítéssel jutottunk a Magyar Kupa elődöntőjébe, ráadásul negyedik, 2018-19-es, Ferencváros elleni összecsapásunkon egy döntetlen mellett harmadik győzelmünket arattuk a zöld-fehérek fölött.

Szép volt, fiúk!

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu

More news