MLADEN BOZSOVICS:

"Még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa"

Kapusunk nem foglalkozik a múlttal, csak előre tekint, és szerinte egy remek tavaszi szerepléssel meg lehet előzni akár a listavezetőt is.

"Összességében úgy érzem, elégedettek lehetünk az őszi szezonunkkal. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy bejutottunk az Európa Ligába, és ott sok jó mérkőzést játszottunk. A bajnokságban ugyan állhatnánk előrébb is a tabellán, azonban tavasszal mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk. Véleményem szerint az idei bajnokság sokkal kiegyenlítettebb, mint a tavalyi volt, gyakorlatilag szinte bárki legyőzhet bárkit. Nem érzem azt, hogy a győriek előnye behozhatatlan lenne, egy nagyon jó felkészülést követően, ha sikerül hasonlóan jól és eredményesen szerepelnünk mint idén a tavaszi szezonban, akkor még bármi lehet, függetlenül attól, hogy a legtöbb rangadónkat idegenben fogjuk játszani. Egyet megígérhetek, amíg matematikailag van esélyünk a bajnoki címre, addig harcolni fogunk annak megszerzéséért!"

"Hogy melyik volt számomra a legemlékezetesebb őszi Vidi-mérkőzés? Megmondom őszintén, sosem nézek hátrafelé, ami a múltban történt az már történelem, nem foglalkozom ezzel. Csak az érdekel, hogy milyen lesz a következő meccsünk. Várom már a felkészülési időszakot, de azért jól esik most a pihenés. A feleségemmel és a kisfiammal töltjük hármasban a szabadságunkat Montenegróban. Nagyon szuper érzés apának lenni." - nyilatkozta honlapunknak Mladen Bozsovics.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news