Sigér Dávid

Hungarian

Sigér Dávid full name

30. 11. 1990. birth year

Debrecen birth place

.
Midfielder
#18

Középpályásunk 1990. november 30-án született Debrecenben. A 175 centiméter magas játékos a DVSC-ben kezdett el futballozni, melynek kölcsönjátékosaként szerepelt Tégláson, Létavértesen, Mezőkövesden és Balmazújvárosban is. 2015-ben a Balmazújváros kivásárolta a szerződéséből, az együttes csapatkapitányaként a 2016/2017-es szezonban történelmi tettet végrehajtva jutottak fel az NB I-be. Első élvonalbeli szezonjában szinte végig a pályán volt, és 4 gólt szerzett, azonban a bennmaradást nem tudta kiharcolni az újonc Balmazújváros. Ezt követően, 2018 nyarán igazolta le a Ferencváros, ahol rögtön első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett, az MTK-nak lőtt gólját pedig az év góljának választották az M4 Sport - Az év sportolója gálán. Az FTC-vel sorozatban öt bajnoki címet nyert (2019, 2020, 2021, 2022, 2023), 2022-ben a MOL Magyar Kupát is elhódították. Az elmúlt évek alatt jelentős nemzetközi kupatapasztalatra is szert tett, egy szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében, kétszer az Európa Liga csoportkérben, egyszer az Európa Konferencia Liga csoportkörében is szerepeltek - utóbbi két sorozatban a továbbjutást is sikerült kivívni. 2019-ben az EL csoportkörében gólt is szerzett az Espanyol elleni 2-2-re végződött találkozón. Az NB I-ben eddig 135 bajnokin lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett és 9 gólpasszt adott.

  • 34 years age

Sigér Dávid

Sigér Dávid

Midfielder