Vidi UP: Az U14 a hét csapata

Hátrányból fordítva szerezték meg a három pontot a fiatalok!

Továbbra is minden héten megválasztásra kerül klubunk utánpótlásában a hét csapata. Ezúttal az U14-es fiúk bizonyultak a legjobbnak!

U14-es csapatunk szombaton a III. Kerületet fogadta, ahol egy színvonalas mérkőzésen, hátrányból fordítva tudott nyerni. A vezetést a vendégek szereztek meg a 18. percben, ezzel a félidőben náluk volt az előny. A második játékrész elején rögtön egyenlített csapatunk Nimsz Benedek révén, majd a góllövőlistát vezető Badics Gellért büntetőből talált be, aztán a hajrában Nimsz megszerezte második gólját. A 3-2-es végeredményt a vendégek állították be.

Palkovics István, vezetőedző így értékelte csapata teljesítményét: „Összességében elégedett vagyok, főleg azért is mert hátrányból felállva egy taktikailag nagyon fegyelmezett III. kerületet győztünk le. Sok helyzetet alakítottunk ki, aminek szintén örülök, ugyanakkor a helyzetkihasználáson javítanunk kell a továbbiakban.”

Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató is elégedetten nyilatkozott honlapunknak: “A magyar utánpótlásban ritkán látott, színvonalas mérkőzést játszott csapatunk a jó erőt képviselő III. Kerület ellen. A második félidőben játszottunk igazán jól, ekkor sikerült fordítani is, de összességében az egész mérkőzésen szép teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten nyertük meg a meccset.”

U14-es együttesünk az Alap csoport Nyugati Csoportjában jelenleg a második helyen áll, a következő fordulóban a Veszprémet fogadja.

Author: Hermann Dorottya

Photo: molfehervarfc.hu

More news