Vidi U14 - BAJNOKCSAPAT

Izgalmas mérkőzésen szerezte meg a három pontot U14-es együttesünk, amely nemcsak a Vasas Kubala Akadémia elleni bajnokit nyerte meg, hanem a bajnokságot is. 

Az utolsó forduló előtt U14-es csapatunk két ponttal előzte meg a tabellán a Puskás Akadémiát, mellyel egész szezonban hatalmas csatát vívtak a bajnoki címért. Csütörtök délután a Vidi felnőtt bajnokcsapata együtt edzett a 14 éves fiatalokkal, szombat délelőtt pedig közel 150 szurkoló látogatott ki a mindent eldöntő Vasas elleni bajnokira.

A szülők mellett az RBD számos tagja is ott volt a lelátón, és remek hangulatot varázsoltak Sóstóra. A találkozót a helyszínen tekintette meg klubunk tulajdonosa, Garancsi István és Kovács Zoltán sportigazgató is.

Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés Kovács Ferenc emlékére. A mieink előtt adódott az első ziccer, 43 másodperc elteltével Petres Márk közeli lövését védte bravúrral az angyalföldiek kapusa. Egy perccel később pedig már gólnak örülhettek a fővárosi piros-kékek, Páll lövését még hárítani tudta Dala, a kipattanót azonban Angyal közelről a kapunkba lőtte (0-1). Szerencsére a korán bekapott gól nem fogta meg csapatunkat, és a 22. percben Morvai szabadrúgását követően Horváth fejelt szépen a Vasas kapujába (1-1). 

A második félidőben egyre nagyobb nyomást sikerült helyeznünk a vendégekre, melynek a 60. percben meg is lett az eredménye. Egy szép támadás végén Petres passzolt Fiáthnak, aki 16 méterről hatalmas gólt lőtt (2-1).

A 73. percben Petres eldönthette volna végleg a mérkőzést, ziccerét azonban bravúrral védte Török. A találkozó utolsó percében ismét Petres volt az egyik főszereplő, labdát szerzett az ellenfél kapujától 18 méterre, majd önzetlenül a középen üresen érkező Szombatinak passzolt, aki nem hibázott (3-1). A ráadás perceiben Páll fejesével még sikerült szépítenie a Vasas Kubala Akadémiának, de csapatunk győzelme - és a bajnoki cím - nem forgott veszélyben.

A lefújást követően hatalmas ünnepség vette kezdetét, a Vidi fiatal játékosai boldogan ünnepeltek a szülőkkel és az RBD-vel közösen. 2018-ban a Vidi felnőtt csapata mellett U14-es együttesünk is bajnoki címet szerzett. SZÉP VOLT, FIÚK!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news