RAJT AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

U10: “A különböző feladatok során igyekszünk rengeteg döntés elé állítani a gyerekeket”

U10-es csapatunk vezetőedzőjével, Palánki Csabával beszélgettünk a korosztálynál folyó munkáról és a szezon céljairól.

A nyáron új csapattal kezdtetek el dolgozni Gelencsér Tiborral és Vadász Imrével közösen. Hogy telt az ismerkedés a srácokkal?

Igen, Gráczer Zolitól egy új korosztályt vettünk át, így a nyár főleg az ismerkedés jegyében telt. Mondhatjuk, hogy nagy létszámú edzéseket tartottunk, sikerült megismernünk egymást a játékosokkal, látjuk a csapat erősségeit, és úgy gondoljuk, sok olyan játékosunk van, akik előtt szép jövő állhat a labdarúgásban.

Milyen megmérettetéseken vesztek részt a csapattal?

Egyrészt részt veszünk az MLSZ által szervezett tornákon. Itt területi alapon osztották fel a csapatokat, mi a Pakssal, a Veszprémmel és a Főnixszel kerültünk egy csoportba. Mind a négy klub rendez egy-egy minitornát, ahol egymás ellen mérkőzünk meg. Ezen kívül saját szervezésű tornáink is vannak, valamint rendszeresen kapunk meghívásokat külföldi kluboktól is különböző megmérettetésekre. Már rendeztünk egy tornát, amelyen a ZTE, az Újpest és a Győr voltak az ellenfeleink, hozzájuk mi is utazunk majd az ősz folyamán. Céljaink között szerepel, hogy a korábbiaknál több nemzetközi tornán vegyünk részt, amiben megkapjuk a támogatást a klubtól - ezen a téren jól állunk, augusztusban három külföldi megmérettetésen is jártunk a csapattal, és a tervek szerint ősszel megyünk majd egy pozsonyi és bécsi tornára is.

Milyen célokat fogalmaztatok meg, amiket el szeretnétek érni az U10-es korosztállyal ebben a szezonban?

Ebben a korban a játékos fejlesztés a legfontosabb cél, az elsődleges az egyének fejlődése, és majd a következő években, a versenyző korosztályoknál kerül előtérbe a csapatszintű fejlesztés. Nálunk, a kiskorosztályoknál általában egy-egy stáb két évig dolgozik egy csapattal, és az a célunk, hogy amikor a gyerekek eljutnak a nagypályás korosztályokig, automatizmus szintjén elsajátítsák azokat, amiket ebben a korban el kell. Nagy hangsúlyt fektetünk az edzések intenzitására, szeretnénk olyan játékhelyzetekbe belekényszeríteni a gyerekeket, ahol gyors döntéseket kell hozni, így a különböző feladatok során igyekszünk rengeteg döntés elé állítani őket. Majd ezekből szeretnénk minél több sikeres akciót vezetni, amit később, nagypályán tudnak majd hasznosítani. Fontos az is, hogy ebben a korosztályban még nem beszélünk posztokról, cél, hogy minél több pozícióban kipróbáljuk a srácokat és minél több ingert, impulzust adjunk nekik. Tehetségközpontként a régió legügyesebb gyerekei futballoznak nálunk, ami nagy felelősség nekünk, edzőknek is - célunk, hogy segítsünk nekik abban, hogy a következő egy évben is közelebb kerüljenek céljaik eléréséhez.

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

More news