NŐI NB II NYUGATI CSOPORT

"Többségében meg tudtuk valósítani azt, amit a vezetőedző kért tőlünk"

A Kelen elleni győzelem után első és harmadik gólunk szerzője, Kovács Liza és Kozma Réka értékelt honlapunknak.

Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott fiatal női csapatunk az NB II Nyugati csoportjának 4. fordulójában a Kelen SC ellen. A siker után együttesünk első és harmadik góljának szerzőjét kérdeztük.

"Az első félidőt jól kezdtük, majd kicsit felvettük mi is a mérkőzés lassabb ritmusát, és sok helyzetünk maradt kihasználatlanul, lett volna lehetőségünk jóval több gólt is szerezni. A második játékrészt is jól kezdtük, helyzeteket tudtunk kialakítani, a 75. percben nekem is sikerült betalálnom büntetőből, így összességében elégedett vagyok a meccsel. Minden mérkőzésen a céljaim között szerepel az is, hogy góllal segítsem a csapatot, így nagyon jól esett, hogy a csapattársam átadta nekem a lehetőséget a tizenegyesnél, amit szerencsére sikerült értékesítenem is. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, ahol nem koncentráltunk megfelelően és technikai hibákat vétettünk, de igyekeztünk ezeket kijavítani, egyből visszatámadtunk, labdákat szereztünk, így úgy érzem, többségében meg tudtuk valósítani azt, amit a vezetőedző kért tőlünk" - összegzett honlapunknak a lefújás után a 19 esztendős Kozma Réka, aki végigjátszotta a meccset, és ő állította be a 3-0-s végeredményt.

"Jól éreztem magam a pályán, és úgy gondolom, miután meg tudtam szerezni a vezető gólunkat, még jobban ment a játék. Jól mentek az összjátékok, az indítások, lehetett volna közte több gól is, de elégedett vagyok a három gólos győzelemmel is. Korábban még nem játszottam felnőtt mérkőzésen a Kelen ellen, de ilyen ellenfélre számítottam, igyekeztünk megfelelően felkészülni ellenük. Nagyon jól érzem magam a csapatban, nagyon összetartó közösségünk van, támogatjuk egymást. Jelenleg én vagyok a keret legfiatalabb játékosa, de mindig érzem a többiek támogatását. Nagyon szeretek a Vidiben játszani, remélem, minél több mérkőzésen léphetek majd pályára. A fő célom egyéni szinten a bajnokságban, hogy minél többet játsszak, ezen kívül szeretnék gólokat is szerezni, csapatként pedig minél előkelőbb helyen szeretnénk majd végezni a tabellán" - értékelt a 15 éves Kovács Liza, aki szintén végig a pályán volt és a 7. minutumban együttesünk első gólját lőtte.

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

More news