UTÁNPÓTLÁS

Második helyen zárt U8-as együttesünk az Ispaics Tibor Emléktornán

Az egykori szélsőnkről elnevezett versenyen 7 mérkőzés alatt mindössze három gólt kapott a Vidi.

A szombati nap után vasárnap is pattogott a labda a sóstói csarnokban, ezúttal azonban nem az U7-es, hanem az U8-as korosztály lépett pályára. Az eseményekről Nagy Bálint, a Videoton FC U8-as gárdájának vezetőedzője számolt be.

"A nyolccsapatos torna folyamán egyszerre két pályán zajlottak a küzdelmek. 15 perces mérkőzésekre került sor és nagy örömünkre rendkívül erős mezőny gyűlt össze, így a torna jól szolgálta fejlődésünket. Mindenki mindenkivel játszott, azaz csapatonként 7 meccset vívtak a résztvevők. A Vidi végül 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárt. A Siófokot, a Lurkó UFC-t, az ETO-t, az UTE-t és a Haladást legyőztük, a Csepellel döntetlent játszottunk, míg a végül tornagyőztes MTK ellen 0-1-re maradtunk alul. Házi gólkirályunk Gulyás Hunor lett 7 találattal, de összességében nem ő ünnepelhetett legtöbbször. Még ennél is kiválóbb volt azonban Csokló Gergő teljesítménye, aki kapusként mindössze három alkalommal kapitulált, így toronymagasan a torna legjobb kapusa lett" - foglalta össze a vasárnap történteket Nagy Bálint.

U-8

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news