Szenzációs első félidőt követően: Vidi-Sturm 3-2

Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek, játékosaink pedig emlékezetes mérkőzést játszottak az osztrák bajnok ellen.

90. perc
Vége a mérkőzésnek! Csapatunk emelt fővel búcsúzhat a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, melyen idén vettünk részt első alkalommal. Az első mérkőzésen egyenrangú ellenfelei voltunk a Sturm Graznak, a visszavágón pedig hatalmas fölényben játszottunk, főleg az első 45 percben. A 3 lőtt gól elég is lett volna a továbbjutáshoz, sajnos azonban védelmünk megingásait kegyetlenül kihasználták az osztrákok. Az biztos, hogy az első grazi gólról még sokat fognak a szakemberek vitatkozni, de ez már egy másik történet. A Vidi olyan mérkőzéssel jutalmazta meg a szurkolókat, melyről már nagyon régóta álmodoznak a fehérvári drukkerek. Természetesen a kiesés miatt csalódottak lehetünk, de a két mérkőzésen mutatott játék az több, mint biztató a jövőre nézve!

88. perc
Helyzetek nélkül telnek a percek.

84. perc
Alves fejelte vissza az alapvonalról a labdát Walternek, aki 10 méterről, kapásból lőtt mellé. Szép akció volt!

82. perc (csere: Wolf - Ehrenreich)
Ez volt az utolsó csere a mérkőzésen.

80. perc
Brachi szabadrúgását hihetetlen bravúrral védte Gratzei szögletre. A sarokrúgást követően Lipi fejesét védte a vendégek kapusa.

78. perc (csere: Gosztonyi - Walter)
Gosztonyi helyére Walter állt be.

77. perc
Alves került helyzetbe, 13 méterről lőtt mellé.

75. perc (sárga - Standfest   csere: Sándor - Nikolics)
Standfest rúgta fel Gosztonyit, sárga, Sándor helyére érkezik Nikolics. Az utolsó negyedórát két gólkirállyal játsszuk végig, talán meglesz a várva-várt két gól is.

71. perc (sárga - Gratzei)
Időhúzásért kapott sárgát a vendégek kapusa.

70. perc
Mekkora helyzet! Polonkai beadását Sándor centikkel lőtte kapu mellé!

68. perc
Helyzetek nélkül telnek most a percek.

64. perc (csere, Elek - Polonkai)
Az első cserénk, Elek helyett Polonkai.

57. perc (sárga - Lipták)
Lipták taktikai szabálytalansága sárgát ért.

55. perc
Gosztonyi 25 méteres lövését védte Gratzei.

51. perc
Sándor 22 méterről lött kapura, azonban a lövés célt tévesztett.

47. perc
Nem kellett sokat várni az első helyzetünkre. Nagy beadását Elek vette át hosszan, a labda azonban majdnem jó lett Alvesnek, de Gratzei kivetődve megszerezte azt.

46. perc
Elkezdődött a második félidő. A vendégeknél két csere volt a szünetben: Popkadze és Kienast érkezett a Pürcher, valamint Szabics Imre helyére.

45. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL (3-2, Lipták)
FANTASZTIKUS!!!!! Brachi szabdrúgása veszélyesen csavarodott középre, a védők nem tudtak felszabadítani Lipi pedig közelről a kapuba kotorta a labdát. Vége az első félidőnek, két gól kell a továbbjutáshoz! Szenzációs első félidőt játszott a csapatunk!!!!

44. perc (sárga - Pürcher)
A vendégek játékosa szabálytalankodott, ez is sárga!

43. perc
Mitrovics életerős távoli bombája szállt nem sokkal kapu fölé.

40. perc
Hazai szögletet követően Lipták 11 méterről csúsztatott kapu mellé.

36. perc (Gól 2-2, Feldhofer)
Sarokrúgást követően Feldhofer közeli fejesét Tujvel még védte a kipattanót azonban közelről bekotorta a Sturm játékosa.

35. perc (sárga - Wolf)
Wolf szabálytalankodott sárgát érően Gosztonyival szemben.

32. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL (2-1, Sándor)
Hihetetlen ami az elmúlt 5 percben történt, egyik gól követi a másikat. A középkezdést követően Horváth ívelt előre, Sándor levette és csodálatos gólt lőtt! Már csak két gólt kellene.

31. perc (sárga - Alves)
Alves reklamálásért kapott sárgát.

30. perc Gól (1-1, Hölzl)
Ez hihetetlen. A partjezlő lest intett, a következő pillanatban gólt szereztek a vendégek. Hosszas tanakodás után a játékvezető megadta a gólt. Innen nagyon nehéz lesz, 3 gól kellene a továbbjutáshoz.

27. perc  GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL (1-0, Elek)
Gosztonyi adott szenzációs labdát Eleknek, aki 15 méterről szép gólt lőtt.

25. perc
ILYEN NINCS! Teljesen egyértelmű 11-est nem adott meg a javunkra a Macedón játékvezető. Egy szögletet követően egy osztrák védő kézzel ért a labdába a 16-oson belül, a játékvezető továbbot intett.

23. perc
Bátran állíthatom, hogy ekkora fölényben nem játszottak az osztrákok Klagenfurtban, mint amekkora fölényben mi futballoztunk a visszavágó első 20 percében.

20. perc
Nagy Dani hozta magát szépen helyzetbe és 19 méterről kapura is lőtt, azonban ismét Gratzei volt a végállomás.

17. perc
Varázslatos hangulat uralkodik a Sóstói Stadionban, köszönhetően lelkes szurkolóinknak.

15. perc
Negyedórát kellett várni az első osztrák helyzetre, Szabics szerencsére 10 méterről kapu fölé lőtt.

13. perc
Alves beadását Gosztonyi fejelte kapu fölé.

10. perc
Az első 10 perc egyértelműen a miénk volt, hatalmas iramban kezdtük a találkozót, akár már vezethetnénk is egy kis szerencsével.

6. perc
Alves 19 méterről kínálta meg a vendégek kapusát egy kemény lövéssel, a labda azonban pont középre ment, ahol Gratzei is állt, így nem okozott neki problémát Alves kísérlete.

4. perc
A szélről adtunk be veszélyesen, az egyik osztrák védő Alves elől szögletre mentett. Óriási iramban kezdtünk!

2. perc
Azonnal veszélyes helyről végezhettünk el szabadrúgást. A vendégek kapujától mintegy 18 méterre jelölte ki a játékvezető a szabadrúgás helyét, a szélről. A beívelés veszélyes volt, de a vendégek kapusa mezőnybe ütötte a labdát, a kipattanót Sándor lőtte kapura 15 méterről, Gratzei védett.

1. perc
A Vidi kezdet a találkozót.

-25. perc
Óriási érdeklődés övezi a ma esti találkozót. A stadionban a kezdés előtt bő 25 perccel már körülbelül 5000 néző foglal helyet és a szurkolók folyamatosan érkeznek még.

20:00
Már javában zajlik mindkét oldalon a bemelegítés. Jó hír, hogy ahogy napközben többször is jeleztük, a délutáni esőzések nem fognak kitartani a mérkőzés kezdetéig, sőt az elmúlt percekben már a nap is előbújt a felhők mögül.

19:40
Mindkét oldalon elkezdték már a bemelegítést a kapusok, hamarosan érkeznek a mezőnyjátékosok is.

19:15
Videoton FC: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Hector - Nagy, Mitrovics, Sándor, Elek, Gosztonyi - Alves

Sturm Graz: Gratzei - Pürcher, Feldhofer, Weber, Hölzl, Muratovic, Szabics, Burgstaller, Standfest, Koch, Wolf

19:03
Már a mi játékosaink is megérkeztek.

18:58
19 óra előtt pár perccel megérkezett a Sturm Graz busza a Sóstói Stadionba. Hamarosan megérkezik a mi csapatunk is. Pontosan 19:15-kor közöljük a Vidi kezdőcsapatát hivatalos Facebook oldalunkon.

18:30
Ahogy azt tegnapi cikkünkben már megírtuk, Rie Yokoyama Tokióból repült Magyarországra, hogy a helyszínen tekinthesse meg kedvenc csapatának - a Vidinek - a BL-mérkőzését. Japán szurkolónkat már körbevezettük a Sóstói Stadionban, a létesítményt lenyűgözőnek találta.

17:45
Csapatunk másfél órával a kezdés előtt érkezik meg a stadionba. 19.40-től 20.15-ig melegítenek be játékosaink.

17:02
Az OMSZ legfrissebb tájékoztatása szerint délről egy csapadékzóna közelít Székesfehérvár felé. Az elkövetkezendő 1-2 órában kisebb csapadékra számíthatunk. 20 óra után is elképzelhető egy-egy rövidebb zápor, de hosszan tartó, nagy mennyiségű csapadékra nem kell számítani. Ismételten felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy esernyőt tilos a stadionba behozni, a biztonsági őrök a bejáratoknál fokozottan figyelnek az esernyőkre.

16:25
A mérkőzés előtt két és fél órával nyitnak a Sóstói Stadion jegypénztárai. Kérjük szurkolóinkat, a mérkőzés kezdete előtt legalább 60 perccel érkezzenek meg a stadionhoz, és a szektorokban a jegyükön szereplő helyet foglalják el!

15:47
Az esti mérkőzésen keresse Ön is a stadionban ingyenes Bajnokok Ligája kiadványunkat!

14:14
Akkor és most. Így emlékeztünk meg akkoriban az UEFA-menetelésről, most pedig itt az Arany DVD. A korlátozott példányszámban kapható Arany DVD-t már az SK Sturm Graz elleni BL-selejtező mérkőzésen is meg lehet vásárolni, a lelátókon üzemelő értékesítőhelyeken, 2900 Ft-os áron.

13:07
Honlapunk állandó kapcsolatban van az OMSZ-szel. Legfrissebb tájékoztatásuk szerint a kora délutáni órákban újabb esőzés várható Székesfehérváron. Ez azonban ne vegye el senki kedvét sem, ugyanis estére az esőfelhők elvonulnak. Az előrejelzések szerint viszonylag erős, 40-50 km/h-ás észak-nyugati széllel számolni kell az esti órákban, úgyhogy arra kérjük szurkolóinkat, hogy ennek megfelelően öltözzenek fel. Fontos információ az is, hogy esernyőt tilos behozni a stadionba, a beléptetésnél erre is odafigyelnek a biztonsági emberek.

12:23
A kora reggeli viharnak délben már nyoma sem volt Székesfehérváron. A pálya talaja kifogástalan állapotban van, köszönhetően a tavaly nyáron lefektetett vízelvezető csöveknek, melyek tökéletesen ellátják feladatukat.

11:47
Az ultrák az esti élőkép bemutatásához nélkülözhetetlen munkálatokat már délelőtt elkezdték.

Author: Wéninger Ákos

More news