EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Henning Berg: "Azt kaptam a csapattól, amit kértem“

Vezetőedzőnk elégedetten értékelt a Gyirmót elleni siker után, Urbányi István szerint csapata túlságosan tisztelte a Vidit.

Henning Berg:

„Nagyjából azt kaptam a csapattól, amit kértem tőlük, talán egy kicsivel többet is. Persze mindig azt mondom, hogy a futballban nincs olyan, hogy tökéletes mérkőzés, ez sem volt az. Fontos volt, hogy már a mérkőzés elején megszereztük a vezetést. Hogy szerencsés volt-e a gól? Így is lehet nézni, de én inkább azt mondanám, hogy készültünk arra, hogy a Gyirmót szeret hátulról építkezni és sok passzal előrehozni a labdát, ezért a három támadó és a középpályások folyamatos nyomás alatt igyekeztek tartani ellenfelünket már a gyirmóti térfélen. Ennek eredményeként sikerült többször is hibára kényszerítenünk a vendégeket. Remek gólokat szereztünk, szép csapatjáték előzte meg őket. Feczesin Róbertnek Géresi Krisztián kisebb izomproblémája miatt kicsit máshol kellett játszania most, de így is nagyon jól teljesített. Lőhettünk volna még több gólt, tizenegyest is hibáztunk, de nem vagyok elégedetlen, az utolsó percig koncentrált mindenki. Azt hiszem, ez a négy gól is mutatja, hogy jó formában vagyunk és jó úton járunk, de természetesen még bőven van hová fejlődnünk ahhoz, hogy elérjük a hosszú távú céljainkat.“

Urbányi István:

„Érdekes mérkőzésen vagyunk túl. Most ezt remélem, nem érti félre senki, de helyenként egészen jól játszottunk. Ezt a játékot viszont csak akkor lehet igazán jól játszani, ha megvan a vagányság, a tűz. Nem képviselünk olyan játékerőt, aki játszadozhat az ellenféllel, de szerintem az pozitív, hogy felvállaljuk a focit. Ha így focizunk, akkor tökösnek kell lenni, nem szabad beleremegni. De ha ezt úgy tesszük, hogy tapintatosan, az ellenfelet túlságosan tisztelve játszunk, az sajnos egy öngól. A meccset megúsztuk négy góllal, de a Vidi is megúszta kapott gól nélkül. Ez a meccs lehetett volna 8-4, vagy 6-2 és akkor azt mondom, hogy fociztunk egy jót. Nem kell elfelejteni ezt a mérkőzést, mert komoly tanulságai vannak. Bízom benne, hogy mindenki visszatalál ahhoz a harcmodorhoz, ami akkor volt ránk jellemző, amikor jöttek az eredmények.“

Author: Gressó Gergely

Photo: vidi.hu