Hatalmas bravúr: Baracskai duplájával nyertünk

NB II-es csapatunk nagyszerűen játszva, megérdemelten győzte le esélyesebb ellenfelét.

Videoton-Puskás Akadémia - FC Ajka 2-0 (0-0)
Felcsút, 200 néző
Játékvezető: Botló Béla Asszisztensek: Iványi István, Verbászi Patrik Bence
Videoton-PA: Gábor - Farkas V., Vaszicsku, Jankovics, Farkas N. - Margitics, Macsicza - Balog (Molnár 63'), Orbán (Halász 73'), Baracskai - Babos (Elek 82')
FC Ajka: Jánosa - Sallér, Subicz, Pákai, Gunther, Kovács Zs. (Kovács Sz. 66'), Mihalecz, Horváth, Szabó, Major, Gaál
Gólszerző: Baracskai (74' és 83')
Sárga lap:Macsicza (72') illetve Jánosa (74')


Nagyszerű időjárási körülmények között indult útjára ebben a szezonban utoljára Felcsúton a labda. A VPA kezdőcsapatában ezen a mérkőzésen debütált a kapuban Gábor Péter, és Orbán Gáspár is először lépett kezdőként pályára az NB II-ben.

Gábor Péter, élete első NB II-es meccsén több nagy bravúrt is bemutatott.

Az első 10 perc kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, egyik kapu sem forgott veszélyben. A 12. percben Margitics adott be nagyszerűen, Jankovics elől azonban felszedte a labdát a kapujából jó ütemben kimozduló Jánosa. Az ellentámadásból megszerezhette volna a vezetést az Ajka, Gaál szép csel után lőtt kapura, Gábor azonban hatalmas bravúrral védte szögletre a lapos, de jól helyezett lövést. A sarokrúgást követően Mihalecz fejelt alig kapu mellé. A 18. percben ismét Gaál került lövőhelyzetbe, ezúttal a kapufa sietett csapatunk segítségére, maradt a gól nélküli döntetlen. A félidő hátralévő részében kiegyenlített játékot láthattak a nézők, az utolsó percekben a vendégek kapuja előtt alakult ki egy kisebbfajta tűzijáték, amit sikerült gól nélkül megúszniuk az ajkaiaknak.

Fordulás után egyből helyzetbe kerültek a vendégek, miután Jankovics fejelt röviden haza egy labdát, amire lecsapott az ellenfél egyik támadója. Jankovics a labda után szaladt, majd becsúszva szerelt. A vendégek büntetőt reklamáltak, a játékvezető azonban továbbot intett. Az 53. percben Gaál hozta helyzetbe Sallért, akinek lövését Gábor - a kapufa segítségével - nagy bravúrral védte. A találkozó 73. percében újabb újoncot vetett a mélyvízbe Hartyáni Gábor, az ifiből "felhozott" Halász váltotta Orbánt. A 74. percben megszereztük a vezetést. Margitics indította Molnárt a jobb szélen, szélsőnk remekül tört be a 16-oson belülre, ahol a vendégek kapusa elhúzta játékosunk lábát, járt a jogos 11-es. A labda mögé Baracskai állt, és nagyon higgadtan értékesítette a büntetőt (1-0). Kilenc perccel később ismét Baracskai volt eredményes. Molnár adott remek labdát, amit Barack 14 méterről a hosszú sarokba helyezett (2-0).

Csapatunk több alapemberét is nélkülözve, óriási lelkesedéssel, és jó játékkal itthon tartotta a 3 bajnoki pontot, így győzelemmel búcsúztak a hazai pályától a srácok. Jövő héten a Kozármisleny otthonában játsszák utolsó bajnoki meccsüket a szezonban akadémista fiataljaink.

(fotó: pfla.hu)

Hartyáni Gábor: "Ahogy a meccs előtt is mondtam, gyakorlatilag az alapcsapatunk tengelye hiányzott az Ajka ellen. Minden dicséretet megérdemel a csapat, hiszen nagy lelkesedéssel, és jó játékkal megnyerték a mérkőzést. Több fordulópontja is volt a mai találkozónak, és ezúttal a szerencsével sem álltunk hadilábon. Nagyon elégedett vagyok mindenkivel."

Author: Wéninger Ákos

Photo: pfla.hu

More news