VIDEOTON FC - FC ZARIA BALTI 3-0 (1-0)

Háromgólos győzelem a szezon első tétmeccsén

Géresi Krisztián szerezte a szezon első Vidi-gólját, Feczesin pedig csereként beállva duplázott a piros lapokkal tarkított összecsapáson.

Csütörtök délután az FC Zaira Balti elleni EL-találkozóval kezdetét vette csapatunk számára a 2016/17-es szezon. A moldáv kupagyőztes elleni találkozót 2321 néző tekintette meg a helyszínen. Ennyien tapsolták meg a kezdő sípszó előtt felállva a magyar válogatott öt alapemberét, Juhász Rolandot, Lang Ádámot, Fiola Attilát, Priskin Tamást és Dzsudzsák Balázst, akiket Kovács Zoltán sportigazgató köszöntött klubunk nevében a kiváló Eb-szereplés után.

Jól kezdtük a mérkőzést, az első percekben Barczi és Géresi veszélyeztetett, de a 10. percben a vendégek is közel jártak a gólszerzéshez, miután Ovseannicov 23 méterről lőtt nagy erővel kapura, Kovácsik kitenyerelte a labdát, amely pont egy vendég támadó elé pattant, azonban ő leshelyzetben volt. A 18. percben egy mesteri összjáték végén Géresi kapott remek labdát, majd jobbal, 14 méterről, a jobb kapufát találta telibe. Néhány pillanattal később viszont már gólt ünnepelhetett Küsü! Fiatal támadónk egy hazaadásra csapott le gólra éhesen, meg is kaparintotta a labdát, amit aztán higgadtan küldött a kapus lábai közt a hálóba! (1-0.)

A 27. percben Mihaliov Maxim 27 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást, a labda nagyon veszélyesen csapódott lefelé, Kovácsiknak a léc alól kellett szögletre ütni a játékszert. A 35. percben Fejes ívelte előre a labdát, amit Géresi a vendégek 16-osán belül lekészített lövésre Barczinak, támadónk azonban kapu mellé bombázott. A félidő végéhez közeledve az RBD egy kiírással üzent a magyar válogatottnak, és közben zúgott a "SZÉP VOLT, FIÚK!"

A második félidő elején Picusciac dobta fel magát a 16-osunkon belül sárga lappal a zsebében, a játékvezető pedig második alkalommal is felmutatta a sárga kártyát a moldáv játékosnak, aki így idő előtt mehetett zuhanyozni. Az 56. percben Mihaliov Maxim ismét egy nagyon veszélyes szabadrúgással vétette észre magát, ezúttal a bal szélről, mintegy 23 méterről tekert kapura, a labda a felső lécen csattant, Kovácsik azonban valószínűleg védeni tudott volna, ha a labda kicsit lejjebb megy.

Bő öt perccel később Géresi óriási labdát adott Bódinak, aki 7 méterről, éles szögből kapura lőtt, miközben az egyik moldáv védő hátulról becsúszva próbálta szerelni, a labda végül a vendégek hálóőrében akadt el.

A 83. percben Pátkai 23 méterről lőtt szépen kapásból kapura, a középre tartó lövést azonban hatástalanította Pascenco kapus. A 88. percben a csereként pályára lépő Feczesin duplázta meg előnyünket. Nego beadására ő emelkedett a legmagasabbra, és öt méterről védhetetlen gólt fejelt!
(2-0.) Egy perccel később Suljic beadását követően Bódi lőtt kapura, a labda a jobb kapufán csattant!

A négyperces ráadás második percében Suvorov balhézott egy nagyot a pályán, a játékvezető azonnal piros lapot adott a Zaria játékosának, ezzel 9 főre fogyatkoztak a vendégek.

A slusszpoén a 94. percben következett, amikor Pátkai adott nagyon szép labdát Feczesinnek, aki hidegvérrel kilőtte a bal alsó sarkot, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.

Csapatunk magabiztos, háromgólos előnnyel utazhat jövő héten Kisinyóvba a visszavágóra.

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news