Alves gólja hozta a győzelmet a hajrában

A 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Videoton 2-1-re győzött Zalaegerszegen.

Sokan talán meglepődtek, milyen kezdőcsapatot fundált ki dr. Mezey György a ZTE elleni mérkőzésre. Ahogy azután elkezdődött a meccs, kiderült, hogy vezetőedzőnk nagyszerű játékot talált ki, a megerősített középpálya remekül működik, sárgamezes csapatunk sorra vezette a támadásokat.
Alves gólt rúghatott volna már a huszonvalahanyadik másodpercben – de nem is ez a lényeg: sorra jöttek a lehetőségek, amelyekre azután Polonkai gólja (az érdem Elek Ákosé is) tette fel a koronát.
Nagy fölényben volt csapatunk a labdabirtoklásban is, de azután a Videoton gólja felhozta a hazai csapatot. Ahelyett, hogy el tudtuk volna dönteni a meccset, egyenlített a ZTE – más kérdés, hogy ebben része van Solymosi játékvezetőnek is, aki nem fújta le Varga Róbert fejese előtt a Bozsovics elleni szabálytalanságot.
A fordulás után sem változott a játék képe, továbbra is a Videoton futballozott fölényben, de a meccsnek ebben a periódusában a ZTE helyzetei több veszélyt jelentettek a kapura, mint a mieink. Dicséri viszont a Videotont, hogy a játékosok töretlenül mentek előre, és – kihasználva Miljatovics helyezkedési hibáját – a hajrában be tudták vinni a győztes találatot.
A fontos győzelemmel a Videoton három pont előnnyel vezeti a tabellát – igaz az MTK ugyanannyi pontot veszített – és szinte minden mutatóban a lista élén áll. Alves vezeti a góllövőlistát, mi lőttük a legtöbb gólt, nekünk van a legtöbb győzelmünk, a legkevesebb vereségünk, a legjobb gólkülönbségünk: csak így tovább!

Idézze fel, a Zalaegerszegi TE - Videoton FC mérkőzést, online közvetítésünkben!

More news