Győzelem és vereség a DVTK otthonában

U16-os csapatunk a hosszabbítás perceiben veszítette el a találkozót, a két évvel idősebbek viszont nyerni tudtak Miskolcon.


Ősszel szoros meccset vívott egymással a két csapat, melynek végén 3-2-re nyert csapatunk, így aztán Diósgyőrben sem számíthattunk sétagaloppra. Széllel szemben kezdtünk, a 8. percben ennek ellenére megszereztük a vezetést Németh Erik góljával. Mészáros Dávid ugratta ki a támadót, aki védőjét lefutva, a kivetődő kapus fölött helyezett 13 méterről a hálóba. A bekapott gól után a vendéglátók irányították a játékot, jobbára kihasználva a szél támogatását, de inkább csapatunk kontratámadásaiban volt több veszély, lőhettünk volna gólt ebben az időszakban is. Sajnos azonban a 23. percben Balogh Alex révén a DVTK ért el találatot. A szünet után egykapuztunk, több ziccert is kihagytunk. Volt, hogy már csak a kapussal álltunk szembe, de így sem sikerült betalálni. Majd jött a fekete leves, szinte a lefújás pillanatában Sípos Gergő gólja a hazaiak győzelmét eredményezte.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

Cseh András értékelése: „Sajnos tovább folytatódott a pechsorozatunk, nem érdemeltünk vereséget, a helyzeteink megvoltak, a hozzáállással elégedett vagyok. Ezért szép sport a labdarúgás, mert nem mindig a jobbik csapat nyer…”


DVTK SE U18 - Videoton – Puskás Akadémia U18 1-2 (0-1)
Ha szó lehet győzelmi kényszerről, akkor ez esetben mindenképpen ezt mondhattuk, hiszen a csapatnak két egymást követő vereség után mindenképpen nyernie kellett a tabella alsó régiójában tanyázó Diósgyőriekkel szemben, hogy az élen maradhasson. Azért látszott a társaságon, hogy az utóbbi hetek történései kissé megfogták a csapatot, ennek ellenére megszereztük a vezetést a 38. percben Barcsay Márk találatával. Ekkor Hudák Martin a középpályáról ugratta ki a támadót, aki a kifutó Gyurján Márton mellett gurított a hálóba. Természetesen továbbra is támadásban maradtunk, mentünk a második gólért, Paudits Patrik a kapufát is megzörgette. Majd az 51. percben szerencsétlenül pattant a labda Belényesi Csaba kezére, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amelyet Visegrádi Dániel értékesített. Masszívan védekezett ugyan a vendéglátó együttes, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy az 59. percben Belényesi egy szögletvariáció után ne vegye be fejjel a hazai kaput.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

Dajka László értékelése a mérkőzésről: „Egy nagyon lelkes, és veszélyes ellenfél ellen játszottunk, a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Nem volt könnyű meccs, lelkileg nem voltunk a legjobb állapotban, de összességében a legfontosabb a győzelem!”

Author: Wéninger Ákos