Gyenti Kristóf debütált az U18-as válogatottban

A Vidi II fiatal védője csereként lépett pályára az egy évvel idősebb luxemburgi utánpótlás-válogatott ellen.

U18-as válogatottunk az U19-es Európa-bajnoki selejtező elitkörére készülő luxemburgi együttessel mérkőzött meg szerdán. A találkozó első félidejében egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, viszont a hazaiak egy kapu előtti labdaeladásunkat kihasználva vezetést szereztek - olvasható az mlsz.hu-n.

A fordulás után két nagy helyzetünk is volt az egyenlítéshez, de mindkettő kimaradt, a luxemburgiak pedig kihasználva egy lehetőségüket megduplázták az előnyt. Huszár Marcell találatával nem sokkal később szépítettünk, majd megpróbáltunk több kockázatot vállalva egyenlíteni, de az utolsó percekben a hazaiak kétszer is kihasználták, hogy fellazult a védelmünk, és bebiztosították a győzelmüket.

A Vidi II fiatal védője, Gyenti Kristóf az első félidő végén csereként lépett pályára a sérülést szenvedő Boros Zsombor helyére. 

Luxemburg U19 - Magyarország U18 4-1 (1-0)
Magyarország
: Gyetván Márk - Miklós Péter (Ferencsik Dávid, 46.), Markgráf Ákos, Lapu Andor (Almássy Levente, 46.) - Kocsis Gergely - Boros Zsombor (Gyenti Kristóf, 44.), Vingler László, Kokovai Csongor, Mohos Barnabás (Pócs Balázs, 83.), Vas Bence (Batai Tamás, 55.) - Huszár Marcell

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news