TUDÓSÍTÁS

Folytattuk jó sorozatunkat, Kispesten is nyerni tudtunk

A sok kisebb lehetőséggel tarkított, nagy küzdelmet hozó meccsen Stopira találata döntött.

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának második meccsét játszotta csapatunk szombaton kora délután a Bozsik Stadionban. A mérkőzésen ezúttal a sérüléssel bajlódó Zé Luis helyett Filipe Oliveira kapott lehetőséget, mindössze ennyiben tért el a kezdőcsapat a múlt heti, Puskás Akadémia ellenitől.

Rögtön az elején veszélyeztettünk, Álvarez szögletét Juhász fejelte kapura 10 méterről, Kemenesnek kellett védenie. A 15. perc után jelentkeztünk ismét helyzettel, egy rosszul hátratett labdára Nikolics csapott le, befelé cselezett jobbról, majd 16 méterről ballal a kapu fölé emelt. Két távoli, veszélytelen hazai lövés után Oliveira előtt adódott a meccs addigi legnagyobb helyzete, Stopira balról érkező beadására robbant be a hosszún és jobbal az oldalhálót találta el. A 34. percben Oliveirától indult az akció, laposan tett vissza egy labdát Nikolicsnak a szögletzászlótól, aki a tizenhatos sarkáról jobbal a bal alsó mellé tekert. Két perccel a szünet előtt góllá érett a fölényünk: Álvarez egy csel után, balról a hosszúra ívelt, ahol több játékosunk is érkezett, végül a becsúszó Stopira lábáról vágódott a hálóba a labda két méterről. (0-1.)

A középkezdés után a Honvéd is gólt szerezhetett volna, először Hidi fejelt 10 méterről a bal kapufára, majd az onnan visszapattanó labdát Bobál lőtte kapura 11 méterről, Calatayud hatalmasat védett. Előnnyel vonulhattunk tehát szünetre.

A második játékrészben az első helyzetre az 52. percig kellett várni. Ekkor Oliveira indítása után Nikolics próbálta átemelni a kapujából kicsit kint álló Kemenest, a Honvéd portása azonban visszavetődve megfogta a labdát. Egy perc múlva Bobál fejesét védte Calatayud, majd újabb egy perc után Nikolics lőtte a jobb alsó mellé Sándor remek passzát. Az 57. percben Vítor Gomes labdájával Álvarez lépett ki és 6 méterről a kapuba lőtt, a játékvezető azonban nem adta meg a találatot, mert a szintén a labda felé mozgó Nikolics lesen volt. Kisebb lehetőségek adódtak ezután, majd a végére maradt a legnagyobb hazai helyzet. Egy jobbról érkező beadás után továbbpattant a labda az ötösnél, védőink csaknem a gólvonalról tisztáztak.

Hárompercnyi ráadás után - amikor még feljegyezhettünk egy Nikolics oldalhálót - lefújta a meccset Solymosi, nyerni tudtunk a Bozsik Stadionban és továbbra is tartjuk magunkat a harmadik helyen. Jövő szombaton a Kaposvárt fogadjuk a Sóstói Stadionban.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news