STATISZTIKA

Eddig 14-szer győztünk a DVTK ellen idegenben

Átlagosan 2.5 gól születik ebben a párosításban.

Együttesünk eddig 64 alkalommal mérkőzött meg a Diósgyőrrel a legmagasabb osztályban, a mérleg 9 döntetlen mellett 35 győzelem és 20 vereség, a gólarány 97-62 a Vidi javára. Vendégként sem szerepelünk rosszul a DVTK ellen, hiszen az eddigi 32 diósgyőri fellépésen 14 piros-kék siker született, a hazaiak is 14 diadalt ünnepelhettek és mindössze 4 alkalommal osztoztak meg a csapatok a pontokon, a gólarány itt 40-36 a vendéglátó javára.


(fotó: magyarfutball.hu)

A DVTK ellen nyertünk először az NB I-ben
Miskolcon először 1968. augusztus 28-án játszott bajnoki mérkőzést csapatunk, a hazaiak 2-0-ra nyerni tudtak. Nem ez volt azonban a két együttes első élvonalbeli bajnokija, hiszen néhány hónappal korábban, 1968. március 10-én Székesfehérváron fogadtuk a DVTK-t, és Karsai góljával 1-0-ra nyertünk. Karsai egyébként a legeredményesebb Vidi-játékos a DVTK ellen, összesen kilenc alkalommal talált a miskolciak kapujába bajnoki mérkőzésen. Az említett 1-0-ás győzelem volt a Vidi történetének első hazai NB I-es mérkőzése, és egyben a Vidi történetének első NB I-es győzelme is.

Horváth Ferenc Vidi-játékosként két bajnoki gólt lőtt a DVTK-nak, de bevette a Vidi kapuját is, amikor a DVTK-ban futballozott

1992-ben 3-0-ra vertük Székesfehérváron a DVTK-t. Érdekesség, hogy a vendégek vezetőedzője akkor a Vidivel később két bajnoki címet szerző Sándor György édesapja, Sándor István volt. A mérkőzés első gólját Horváth Ferenc szerezte, aki játékosként is szerepelt mindkét együttesben, és edzőként is ült a Vidi illetve a DVTK kispadján is.

2005 nyarán egygólos vereséget szenvedett csapatunk Miskolcon. A találkozó pikantériája az volt, hogy azon a nyáron épp a Viditől a DVTK-hoz kerülő Horváth Ferenc szerezte büntetőből a győztes találatot.


(A 2005-ös DVTK - Vidi 1-0 bajnoki összefoglalója 1:52-től tekinthető meg)

Nem csak emiatt maradt emlékezetes "Rozoga" találata, hanem azért is, mert a gól után a trikóján üzent is. Sokáig ment a találgatás, hogy vajon az akkori Vidi-vezetőknek, esetleg a fehérvári szurkolóknak üzent-e Horváth Ferenc. Erre a kérdésre is válaszolt egy 6 évvel ezelőtti interjúban a vidi.hu-nak: "Tamási Zoli nagyon jó barátom volt, és a Vidi elleni meccs előtti héten tört el a lába, neki szólt ez a felirat, hogy „Bende gyógyulj meg”. Én is hallottam utána olyan visszhangokat, hogy biztos a Vidi vezetőinek üzentem ily módon, de erről szó sem volt."

A 99-es Bl-döntő elevenedett meg 2015-ben Miskolcon
A XX. század utolsó Bajnokok Ligája-döntőjét úgy nyerte meg a Manchester United 2-1-re, hogy a 90. percben még a Bayern München vezetett 1-0-ra, a háromperces ráadásban azonban fordítottak az angolok - akárcsak két éve nyáron a Vidi Miskolcon.

A Diósgyőri VTK elleni góllövőlista:

9 gólos: Karsai László
6 gólos: Tiber László
5 gólos: Burcsa Győző, Nikolics Nemanja
4 gólos: Májer Lajos, Sitku Illés, André Alves
3 gólos: Szabó József
2 gólos: Wollek Tibor, Nagy II. János, Jankovics Sándor, Horváth Ferenc, Takács Lajos, Waltner Róbert, Tóth Balázs, Dvéri Zsolt, Goran Vujovic, Feczesin Róbert, Filipe Oliveira, Loic Nego, Paulo Vinícius
1 gólos: Nagy III. János, Bodnár László, Kovács József, Szalmásy Tamás, Czeczeli Károly, Csongrádi Ferenc, Baranyi Sándor, Csuhay József, Novath György, Palkovics István, Szirják Attila, Sallói István, Lőrincz Antal, Vladas Urbonas, Földes Gábor, Schwarcz Zoltán, Kuttor Attila, Györök Tamás, Lattenstein Norbert, Juszuf Dajic, Nagy Dániel, Simek Péter, Alvaro Brachi, Kleinheisler László, Kovács István, Pátkai Máté, Sejben Viktor

Négy találat öngól volt.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news