TUDÓSÍTÁS

Döntetlen a Balzan otthonában, de a továbbjutás nem forgott veszélyben

A találkozó elején vezetést szereztek a hazaiak, de még az első félidőben fordítottunk. A második játékrészben egyenlített a Balzan, majd újra nálunk volt az előny, a végeredmény egy büntetővel alakult ki. 5-3-as összesítéssel jutottunk tovább az EL má

Csapatunk kétgólos előnyből várta a kedd délutáni visszavágót a máltai Balzan FC ellen az Európa Liga első selejtezőkörében. A játékosok dolgát nem könnyítette meg a hőség.

Nem kis meglepetésre a találkozó 3. percében megszerezte a vezetést a Balzan. Ljubomaric lőtte keresztbe a labdát jobbról, Kaljevic pedig egy méterről a hálóba passzolt (1-0).

A 13. percben Suljic visszatett labdáját Scsepovics bombázta kapura, a gólvonal előtt mentett egy védő. Egy perccel később viszont már fehérvári gólnak örülhettek a Vidi-szurkolók, akik szép létszámban kísérték el a csapatot Máltára. Nego lapos beadására Scsepovics érkezett, akinek közeli lövését még védte a máltai kapus, a kipattanót azonban Géresi bevágta (1-1).

Gyakorlatilag ezzel el is dőlt a továbbjutás kérdése, hiszen ekkor már 3 gólt kellett volna a hazaiaknak szerezniük a hátralévő bő 75 percben úgy, hogy egyet sem kapnak. A 16. percben egy erősen tizenegyes-gyanús esetet úszott meg a Bazan FC, amikor Géresi került a földre a hazai 16-oson belül egy védő szorításában – a szlovák játékvezető sípja azonban néma maradt.

A 23. percben már mi vezettünk! Lazovics labdájával Scsepovics lépett ki és elegánsan gurított Janjusevic lábai között a hálóba (1-2). Szerb támadónk eddig valamennyi barátságos- és nemzetközi tétmeccsen gólt lőtt a 2017/2018-as szezonban, melyen pályára lépett! A szünetre 2-1-es Vidi-vezetéssel vonulhattak öltözőbe a csapatok, összesítésben pedig 4-1 volt ekkor már a javunkra.

A második félidő hasonlóan kezdődött, mint az első 45 perc: egy előrevágott labda egyedül találta Effiongot a tizenhatosunknál, aki átemelte Kovácsikot és egyenlített az 53. percben. A 64. percben a csereként pályára lépő Kovács szép cselei után Lazovics adta sarokkal a labdát Hadzic elé, ő pedig 17 méterről mellé lőtt. Tíz perccel később Lazovics szöglete után Juhász fejesét a gólvonalról fejelték ki a hazai védők.

A 80. percben viszont már senki nem tudott menteni a máltai csapatból, Lazovics szabadrúgása után Juhász fejelt a kapuba 4 méterről (2-3). 

A gólgyártásnak azonban még nem volt vége, a 84. percben Kaljevic büntetőből egyenlített (3-3).

Csapatuk végül magabiztos, 5-3-as összesítéssel jutott az EL második selejtezőkörébe, ahol az ellenfelünk a feröeri B36 Torshavn és az észt Kalju párharc győztese lesz. Az első meccset az észtek 2-1-re megnyerték hazai pályán, a visszavágót csütörtökön 19-kor rendezik.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news